Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Magvarországi gyógyvízvizsgálatok a XVIII. században

elpárolog tata sara. A kapott száraz maradékot kénsavval nedvesítette, majd vízzel felöntve mérte az oldhatatlan anyagot. Mérte a friss és az adott vízből készült desztillált víz fajsúlyát, s azokat esővízzel hasonlította össze. Az iszap vizsgálata egészítette ki mindezt. Az elmondottak alapján a vizsgálati módszereket ma is célravezetőknek, jóknak tarthatjuk. Érdemes azonban mindezek után megnézni azt is, mit talált Torkos hosszan leírt vizsgálatai után a pöstyéni víz alkotórészeit illetően: 1. Igen tiszta és könnyű víz. 2. Éteres gáz. 3. Kéngáz. 4. Gyantás kénes zsiradék. 5. Kréta- és iszapföldhöz hasonló föld. 6. Középső természetű keserűsé. (8). Nagy érdeme Torkosnak, hogy a vizek vizsgálata közben felfigyelt a hazai szikes vizekre, s így először vizsgálta meg Alföldünk jellegzetes kivirágzását, a sziks<)t. A legelsők között volt, akik a szóda és a hamuzsír közötti különbségre rámutattak. Torkos vizsgálataira a kortársak gyakran hivatkoznak, sajnos, közvetlen követője egy sem volt, módszereit talán csak fia, az ugyancsak jónevű orvos vette át. c) A tömeges vízvizsgálatok (1763—1769) A Helytartótanács már említett 1763-as rendelete nemcsak a gyógyvizek számbavételét írta elő, hanem a módszerekre vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: „Vizsgálják meg a vizeket vegyileg, elpárologtatás, kicsapás, főzés, különféle lúgos és savas folyadékok beléjük öntésével és ízleléssel. Ennek az orvosi vizsgálatnak megejtése után fejtsék ki a vizeket felépítő elemeket" (12). A központi felhívás alapján készült analízisek ennek megfelelően meglehetősen egyhangúak, egyéni szín bennük nem sok van. Bizonyos különbségeket azonban így is találhatunk. 1. A központi előírás nem tartalmazza az alkalmazandó reagensek felsorolását, emiatt sokféle változatát találhatjuk az