Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Regöly-Mérei Gyula: A primitív koponyatrepanatiók palaeopathológiai morphológiája

A primitív sebészeti trepanatiók oka sok vitára adott alkalmat. Az esetek egyrészében kétségtelenül sérülés miatt végezték a beavatkozást. A sebész (Pólya) szerint „ez a gondolatmenet vezethette talán az őskori operatőröket is, amidőn a sérülés után keletkezett szabálytalan likat kerekre szabták." A megállapítás második részével nem érthetünk egyet, mert csak bizonyos technikai módon végzett trepanatiók kerekek, mások azonban szegletesek, vagy karélyozottak. Abban azonban igazat adunk Pólyának, hogy a lékelések nagyrésze valóban sérüléssel kapcsolatos; ezt bizonyítja pl. Parrot vagy Cleland esete is, ahol szilánkot emelhettek ki. Moodie ó-perui, Russu és Bologa romániai, Anda pedig magyarországi anyagon mutatott ki a trepanatiót megelőző sérülést. A posttraumás gyógyító trepanatió kétségtelenül már évezredek óta szerepelhet a gyógyászatban. A Snith-féle sebészeti papyrus (5. eset A-glossza) még csak leírja és prognosztikailag különíti el a depresszív törés azon eseteit, ahol a szilánk a koponyaűrbe került. Hippokratész azonban már meglékelte az. ilyen sebesültek koponyáját (Corp. Hipp., 12. rész, 27. és 29. eset). Megítélésünk szerint a nagydorogi esetben is csupán úgy rekonstruálható a tört darab csontos megszilárdulása, ha a periosteum rögzítette a letört lemezt, vagy pedig kiemelték a szilánkot. Wülfel arról tudósított, hogy az óceániai törzsek epilepsia esetén végezték a trepanatiót. Ez teljes mértékben megegyezik Aloodie. valamint Williams az őskori trepanatiók okára vonatkozó elképzelésével. Éppenséggel nem lehetetlen, hogy már az. orvostan őskorában is megfigyelték a koponyasérüléseket követő (tehát Jackson-típusú) epilepsias rohamokat, és ha a szilánkot kiemelték, akkor észrevették, hogy megszűntek a görcsök. Ha ez tényleg így volt, akkor a tünetek hasonlósága miatt genuin epilepsia esetén is sor kerülhetett trepanatió elvégzésére. Hippokratész a „morbus sacer"-ről írt könyvében (az omiloszi Autonomusz esete, 12. rész, 27 eset) 6. fejezet) az agy betegségének tekintette az epilepsiát, de már azt is felismerte, hogy az agy reprezentálja az öntudatot (20. fejezet). A Hippokratész a trepanatiókat traumás sérülés, ellenoldali görcsök