Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 25. (Budapest, 1962)

Dr. Jendrassik Loránd: Semmelweis és Lister teljesítményei egy mai élettan-kutató megvilágításában

alapos érvei bebizonyították, hogy a paralízisnek és más organikus elmebajnak feltételezése teljesen alaptalan. Semmelweisnek ,,. . .halála előtt kb. három héttel kilobbanó heveny psychosisa exogen típusú elmebántalom volt, amely ugyanannak a szepszisnek volt a következménye, ami halálát is okozta. Természetesen ez azt is jelenti, hogyha Semmelweis szepszise meggyógyul, elmebetegsége is meggyógyult volna." (Nyírő). Ezzel egyeznek a másik két szerző konklúziói is. Haranghy előadásából megismerjük azonban, hogy az Orvosi Hetilap 1865 évi 48. számában „Semmelweis Ignác tanár holttestének vizsgálata" cím alatt közölte Semmelweis bonc-jegyzőkönyvét és a gerincagy szövettani vizsgálatának adatait. Sajátságos módon a kettő közt eltérések vannak, amire nézve Haranghy (a 36. oldalon) megjegyzi; „Hogy az Orvosi Hetilap közleményébe miért és hogyan került be az eredeti boncjegyzőkönyvből hiányzó atrophia cerebri et hydrocaphalo chronico», többet nem dönthető el. Ismerve azonban Semmelweis küzdelmes életét, nem csodálkozhatunk rajta, ha ellenfelei halálában nem a tragikus vérmérgezést igyekeztek kidomborítani, hanem harcos egyéniségét, organikus elmebaj okozta kóros elmeműködéssel akarták magyarázni." Mi is megdöbbentőnek találjuk ezt az eltérést, és igazat adunk Haranghy professzornak, ha Semmelweis alacsony gondolkozású ellenségeit még ilyenre is képesnek tartja. Hiszen ezeknek egész viselkedése a vitában a tisztességnek még alacsonyabb fokán mozgott. Ezek azonban inkább a külföldi professzorok közt keresendők, mintsem a hazai cikk sugalmazói között. Itthon inkább azok előtt lehetett kívánatos Semmelweis elmebaját a kórbonctannal alátámasztani, akik indokolni akarták az ő elme-kórházba való szállítását, s leplezni próbálták a pesti professzorok rettenetes diagnosztikai tévedését. Habár a három kitűnő szerző előadása egyértelműen világos minden orvos-olvasó számára, ezután, úgy hiszem, még tovább kell bővíteni és kiegészíteni Semmelweis tragikumára vonatkozó ismereteinket. Ó olyan korban ismerte fel a gyermekágyi láz eredetét és kivédhetőségét, amikor az emberiségnek mégcsak hiányos ismeretei voltak a baktériumokról, s a felfedezés meg-