Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)
Dr. Papp László: A mohácsi csata halottai
csatározások és az üldözés térségein elesetteket azonban az erre a célra ásott, kisebb-nagyobb árkokban temethették el. Kik végezték el a temetést? Erre nézve közvetlen kútfőszámba menő adatokkal csak török oldalról bírunk. A szultán naplója, amelyet az egész hadjáratról kiváló török történetírók vezettek, a csata idejét követő szeptember i. napjával feljegyezte, hogy a ruméliai deftertár (afféle gh. főnök), parancsot kapott, hogy az elesett gyaurok holttesteit szedesse össze és egy helyen temettesse el. Szeptember 2. napjáról pedig azt jegyzi fel a napló, hogy Ibrahim fővezér, a hadsegéde és a deftertár „elmentek összeszedni a hullákat. 20 000 gyalog és 4000 páncélos magyart temettek el". Erre nézve az 1663. évben a csatatéren járt Evlija Cselebi szolgáltat, ezúttal sem mindenben megbízható, adatokat. Cselebi a csatatér nyugati szélén húzódó alacsony, közelebbről ugyan ki nem mutatott halmok egyikét jelöli meg, mint amely körül Szulejmán szultán a győzelmes csata török halottait eltemettette. Ugyanezen a halmon állt meg és imádkozott a csata előtt a szultán. Nincsen okunk kételkedni abban, hogy az emlékezetes hely köré, ahol Allah Szulejmán imáját meghallgatta, temették el az elesett igazhitűeket. A dombvonulat déli részén, a buziglicai erdőktől északra, a Mersei magaslaton könnyen kijelölhető a legmagasabb, a csatatéren széttekintésre legalkalmasabb pont, ahol a szultán megállapodhatott, s ha hihetünk Cselebinek, azon a tájon egyszer a napvilágra kerülhetnek a török sírok is. Ma ennek a környéknek nagy része szőlővel van beültetve. (Messze vinne s ide nem tartozik annak, a Hasszán budai pasától emelt „kioszknak", ásatott kútnak problémája, amelyeket Cselebi ugyanezen magaslatra helyez, szemben más kútfőkkel.) A magyar sereg főúri halottai közül egynek állítólagos nyugvóhelyéről tudunk. Palóczi Edgár, Jászai Pál után, a mohácsi csata 400 éves évfordulója alkalmából hírt ad arról,* hogy a sárospataki vártemplom északi oldalán elhelyezett vörösmárvány sírkő alatt nyugszik, - 8 évvel korábban elhunyt fivérével, - Pálóczy Antal, nemzetének utolsó sarja, aki a csatában esett el, ahol tetemét hitvese, * Hadimúzeumi Lapok. 1126. II. k. 5-7, sz.