Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)

Dr. Reinhold F. G. Müller: Az indiai sebészetről

dítsa, hogy a követ ne hasítsa vagy ne morzsolja széjjel, mert a csak kismértékben is szétmorzsolt kő újra megnő. Ezért eltávolítására „kígyószájú"

87 műszert használjon. Asszonyoknál az embrió a húgyhólyag

88 közelében oldalvást fekszik, ezért az orvos a kést a clitoris irányában, a lefelé nyomott kő által okozott dudorodás hátulsó része felé csúsztassa, mert különben sebnyílás (fisztula) keletkezik, melyből vizelet csepeg. Az urethra megsérülésekor férfin is vizeletfolyás következik be. Ha a hólyagkövet kihúzták a sebből, az egyoldalt felmetszett hólyag gyógyulása nincs biztosítva, a kétoldalt felmetszett hólyag nem gyógyul; a kő miatt egyoldalt felnyitott hólyag kezelés hatására begyógyul, a lefolyás pedig a megfelelő nyílás által biztosított. Az utókezelés úgy történik, hogy a kő eltávolítása után a beteget forróvízzel telt kútvályúba fektetik, izzasztás végett - ily módon a húgyhólyag nem telik meg; ha azonban mégis megtelnék, fügéből készült főzetet (ksiravrksa) kell bimbóformájú véggel bíró csővel

89 ellátott klistirrel bevezetni." A leírt hasi- és hólyagműtétek előfordulásának kezdetei - a szövegkritika szerint - nem tehetők nagyon korai időpontra;

90 a keletkezésükre és származásukra vonatkozó kérdés indokolt. Jivaka

23 mondáiban már szerepelnek laparotomiák; ebből a SuSban említett sebésziskolával való kapcsolatra következtethetünk, de lehetségesek nyugati, valamint közvetlen vagy közvetett módon nyert hellenisztikus befolyások is. A SuS sajátságossága még akkor is kitűnik, ha pl. A. C. Celsus (kb. 30. i. u.)

91 orvostudományi művével vetjük össze-, az indiai sebészet függőségét nem bizonyíthatjuk be még akkor sem, ha a keleti, vagyis kínai befolyást is figyelembe vesszük.

92 Ha a fejlődés menetének összehasonlítására a hólyagoperáció tekintetében mégegyszer visszatérünk a görögökre, akkor emlékeztetnünk kell az orvosok ún. hippokratészi esküjére. Ebben elhárítják maguktól a hólyagkő-műtétet avval, hogy végezzék azt olyanok, akiknek ez mesterségük. Az orvosok hatalmas „céhének" e magatartása ellenére gyakorló orvosok mégis alkalmazhatták ezt az eljárást,

93 mivel annak Celsus által meglehetősen kifejlesztett módját ismerték.

91 Nyilván ugyanez történt az indiaiaknál, akiknél e betegség gyakorisága kényszerítően követelte annak orvoslását. A feltevést alátámasztja az a körülmény, hogy az indiai sebészet későbbi hanyatlása ellenére is a hólyagműtét az újkorban is változatlanul fennállt.