Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)
Dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenesség pathogenesise történelmi szemléletben. IV. rész
túlhaladták a kísérletileg bizonyítható tényeket. A múlt század negyedik negyedében az amerikai Morgan és a német Weismann minden fajta és nemű öröklődést a kromoszómának tulajdonítottak. Weismann feltételezett egy bizonyos anyagot, melyet „csíraplazmának" nevezett el és amely később a „gén" nevet is kapta. Feltevése szerint ez a csíraplazma vagy gén a fajta és a család valamennyi külső és belső, testi és szellemi tulajdonságát a legmesszebbmenőkig egyesíti magában; a benne levő adottságok, melyek generációkon keresztül átviszik a fajta sajátosságait, öröktől fogva megvoltak és azokat külső körülmények befolyásolni nem tudják. Bizonyos változások előfordulását elfogadja, mint különböző „faji" és „családi" kereszteződések következményét. Minthogy az apai és az anyai sejtek egyenlő arányban tartalmaznak kromoszómákat, az utódok mind az apai, mind az anyai génsajátosságokat örökölhetik. Weismann a legélesebben lépett fel azon felfogás ellen, mely szerint az öröklődést külső tényezők meg tudják változtatni. A csíraplazma változási lehetőséget, a mutációt elismeri, de a darwini szelekciós elmélet helytelen magyarázásával arra a következtetésre jutott, hogy a mutáció folytán létrejött gyengébb egyedek kiselejteződnek és megmarad a tiszta, egészséges, továbbfejlődésre alkalmas faj. A szelekciós elmélet ilyen irányú magyarázatát Gallon folytatta. Francis Galton, Darwin unokatestvére 1869-ben adta ki „Hereditary Genius" című könyvét. Ebben a könyvben akaratlanul is Gobineau faj elméletét a magasabbrendű és értékű emberre vonatkozólag támogatta, mert igyekezett kimutatni, hogy a tehetség, a zsenialitás csak akkor örökölhető, ha a fajtisztaságot megőrzik. A kimagasló tehetség, a zseni tehát nem véletlen jelenség, hanem részben a szelekció következménye, részben pedig a jó és „zseniális" tulajdonságok öröklődésének az eredménye. Gallon későbbi követője, Albert Reibmayr, „Die Entwicklungsgeschichte des Talentes und Genies" című 1908-ban megjelent könyvében ezt a problémát még részletesebben fejtette ki, a Galton könyvének megjelenése óta eltelt 40 év alatt kialakult felfogások és elméletek ismeretének alapján. Az örökléstannak ez a reakciós útja oda vezetett, hogy az antropológusok egy része, pl. Lapouge, Günther stb. olyan faj elméletet és fajbiológiát állítottak fel, amely később sok százezer ember pusztulását okozta. A német „fajtisztasági" fanatizmus siettetni akarta a
