Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)
Dr. Ruttkay László: Az orvos Jessenius mint történetíró
polgár leányát, Schülerin Mártát vette feleségül; ebből a házasságból származott, mint első gyermek, az 1566. december 27-én született János. Jeszenszky János tanulmányait Boroszlóban kezdte, majd a lipcsei, wittenbergi, római és páduai egyetemeken folytatta, ahonnan hatévi külföldi tanulás után, 1591-ben tért vissza szülővárosába. Ott rövid ideig orvosi gyakorlatot folytatott, majd a drezdai régens, Frigyes Vilmos herceg kinevezte udvari orvosának és a korán elhunyt I. Keresztély választófejedelem két árvája nevelőjének. Drezdában azonban csak másfél évig működött, amikor a régens a wittenbergi egyetemre nevezte ki az anatómia és a sebészet professzorává. Itt tanított közel nyolc éven át. Tudományos munkásságának legjava is erre az időre esik. Wittenbergi működésének lényege mégis abban állott, hogy a német egyetemeken ő lett a „racionális sebészet" első hirdetője, megalapítója. Kitűnő, az akkori német akadémiákon ismeretlen, főképpen a páduai egyetem szelleméből táplálkozó tanítói munkát fejtett ki Wittenbergben és tanítványai sorából több, az akkori időkben kiváló orvos került ki. Jeszenszky János, aki abban az időben már családi nevének latinosított formáját, a Jessenius nevet használta, wittenbergi profesz•szor korában is gyakran rándult át Prágába gyógyítani és boncolni, de legnevezetesebb prágai látogatása az 1600. évi volt, amikor június elején az egyetem felkérésére igen nagy és előkelő közönség előtt, ezernél több néző jelenlétében, boncolt fel egy emberi holttestet. A 250 éve fennállott prágai akadémián ez volt az első nyilvános boncolás. 1 Kevéssel ezután lemondva a wittenbergi professzori állásáról, 1602 őszén végleg Prágába költözött. Prágába költözését a régebbi, de az újabb orvostörténet is csaknem kivétel nélkül azzal magyarázta, hogy azért vált meg wittenbergi katedrájától, mert Prágában II. Rudolf császár udvari orvosává nevezte ki és egyidejűleg a prágai egyetem professzora is lett. Dr. Friedel Pick, a prágai német egyetem tanára, orvostörténész 2 és a magam ezirányú kutatásai alapján azonban ma már teljes bizonyossággal megállapítható, hogy Jessenius sohasem volt a prágai egyetem magisztere sem. Ez utóbbi már csak azért sem lehetett, mert abban az időben a tespedésben levő ősi prágai főiskolán az orvosi fakultás nem is működött.