Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)
Adattár - Adatok egv dunántúli falu egészségügyéhez a reformkorban (Dr. Kiss Ákos)
séget meg tagadta, sőt némely helyeken 'a köz csendességnek és bátorságnak nem csekély megháborításával lázzadásokat is indított legyen;" Augusztus 20-ról a nagykátai lázadásról ad hírt Friebeisz István, a váci járás ugyancsak tinnyei közbirtokos származék főszolgabírája. Itt a felizgatott nép az orvost meg akarta ölni, tört-zúzott, pusztított, s csupán a jelenlévő katonaságtóli félelmében csillapodott le úgy-ahogy. Utoljára a Buda környéken Zsámbékra és Solymárra ért el a vész, Simontsits János augusztus 26-áról jelent innen megbetegedéseket; majd néhány nappal később, 30-ával kelt az első hír, amely a kolerának a környéken való alábbhagyásáról szól. Vörösváron meglepően későn, szeptember 6-án elszigetelten lobban fel első ízben, de szeptember 19-ével a polgári biztosok intézményeit is megszüntethették. Az utójelentésekből tudjuk meg, hogy a Buda környékére hét orvost vontak össze a polgári biztosokon és a megfelelő kordonális katonaságon kívül; ez utóbbinak az ellátása (provisiója) körüli viták csak ezután indultak meg. A nagy vész után néhány évvel, 1836-ban végleges letelepedési szándékkal költözött a faluba Doctor Jakab orvos. Korábban a megye tisztifőorvosa volt. A falu jelentékeny számú lakossága — 1521 lélek ( ma a lélekszám valamivel ez alatt van) — egymagában nem indokolta volna orvos letelepedését itt. Ennek okát inkább Tinnye érdekes társadalmi összetételében kereshetjük. Az 1828-as országos összeírás szerint 31 nemes birtokos család, valamennyien a compossessoratus tagjai, mindnyájan közelebbitávolabbi, jórészt többszörös atyafiak, laktak Tinnyén, de a szomszédos Unyon is több hasonló nemes család élt, részben a tinnyeieknek voltak ott is birtokai, ezek is ugyanennek a Miskeyféle közbirtokosságnak a tagjai. Számuk családtagjaikkal együtt jó másfélszázra tehető, ezenfelül volt még sokszor anyagi erejükön felüli házi cselédségük. A zsidók száma ugyanekkor Tinnyén 216, közülök közel ötven személy, tehát csaknem valamennyi családfő kereskedői foglalkozást vall be. így közel 400 olyan személy élt Tinnyén, akiknek sorsa eltért, jórészt felülemelkedett az ország akkori lakossága átlagát jelentő jobbágy, zsellér, alzsellér népességétől. Doctor Jakab elsősorban a közbirtokosság orvosa, azzal szerződéses viszonyban áll. Az időnként módosult szerződési feltételek tevékenységét körülhatárolni igyekeznek, megállapítják díjazását. Elsőnek egy 1842-ben tartott közbirtokossági ülésen