Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Katona Ferenc: Ismeretelméleti és származástani kérdések Goethe Faustjában

XIX. es XX. század fordulóján E. Haeckel épp Goethe szemléletére hivatkozva indított harcot a korabeli kísérleti morphologia módszertana ellen és pl. Hiss és Jung elleni ismert vitairataiban Goethére támaszkodva ismétli, hogy az induktív és deduktív elv egyesítése az egyedüli lehetséges kutatási módszer. Nem volt véletlen, hogy ebben az időszakban újra fel kellett hívni a figyelmet erre az alapvető szempontra. A múlt század 70-es éveitől kezdve a biológia területén új formában jelent meg a kanti ismeretelmélet, amely tagadta a természet alaptörvényeinek megismerhetőségét és elvetette a történeti módszert a folyamatok és törvényszerűségek megismerésében. Nem kisebb kutatók csatlakoztak ehhez az ismeretelméleti vonalhoz, mint Helmholtz, Bunge, Th. H. Huxley, H. Spencer, Virchow, Dubois Raymond; pedig ezek a kutatók ugyanakkor elfogadták a természetes kiválasztás, azaz xz idő történeti szerepének objektív szerepét a természetben. E. Haeckel vitairataiban azért nyúlt vissza Goethe ismeretelméletéhez és erre támaszkodva fejtette ki, hogy az indukció kizárólagos alkalmazása megakadályozza a fejlődéstan, élettan stb. további haladását. A kérdés fontosságát világosan felismerte Friedrich Engels. A Természet Dialektikája c. gyűjteményében részben E. Haeckel ismeretelméleti munkásságát kritizálva és kommentálva többek közt ezt írta: „A mindent indukálókhoz. A világ valamennyi indukciójával sem juthatunk el soha odáig, hogy tisztába jöhessünk az indukciós folyamattal." A problémakör, amelyet Goethe fedezett fel a természettudomány számára, a mai napig sem vesztette el aktualitását. W. R. Hess, a világhírű svájci neurophysiologus a következőket írta 1952-ben „Az élettan napirenden levő feladatai" címmel megjelent közleményében: „Amilyen értékesnek bizonyultak a gyors specializálódással elért eredmények a theoretikus megismerés és a gyakorlati alkalmazás területén, oly nagy gondot okoz a munkát most abbahagyó nemzedék részérc, hogy számot adjon a dolog másik oldaláról. Ez a nagy összefüggések értelmének, elvének veszendőbe