Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Huszár György: Adatok a magyar fogászat történetéhez. Fogászat a múlt századbeli kiállításainkon
4- Az 1896. évi Ezredéves kiállítás A századvégi millenáris kiállítás kihangsúlyozóttan „országos, nemzeti" jellegű volt. A kormányzat a nemzetközi kiállításokat „nagy vásároknak" bélyegezve, az ország eredményeit akarta közszemlére tenni. A kiállítók között az állami intézmények még nagyobb számmal voltak, mint az 1885-ös kiállításon. A kiállítás katalógusa a IV. csoportba (Egészségügy) sorolja az orvosi preparátumokat, orvosi sebészeti műszereket, orthopédiai eszközöket, gyógyszereket, fogászati készítményeket és eszközöket. A fogászati vonatkozású kiállítási tárgyak nagy száma indokolta, hogy „az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye" c. mű IX. kötetében külön Fogászat fejezetet iktattak. írója Schächter Miksa. A fejezet az akkori fogászatunknak nemcsak eredményeire, hanem fonákságaira is rávilágít és gondolatai érdemesek ismertetésre: „A jóakarat, úgy látszik, meg volt ,a központi magyar fogtaní társulat tagjainak kiállítási czélból szövetkezete' részéről, de kár, hogy nem tartott sokáig: csak egy eléggé díszes kiállítási szekrény elkészítéséig. Ez a szekrény az idézett sokat igérő felirattal majdnem teljesen üresen állott a kiállításon, jelezve a fogorvosok szövetkezetének szolidaritását. Tényleg ez egészen megbízható tünete volt fogászati viszonyaink kevéssé rendezett voltának. Mert bár a fogászat nálunk újabban úgy van rendezve, hogy fogászattal tulajdonképpen csak okleveles orvosok foglalkozhatnak, a régibb rend szerint orvosi oklevél nélkül és csupán fogorvosi vizsga alapján képesített fogászok pedig, mint mondani szokás, kihalási etatra helyeztettek, és a néhány év óta dívó azon szokást, hogy külföldi fogászati diplomát itt nostrifikálták, szintén beszüntették: a kiállításon a teljesen qualifikált, azaz medicináé doctor diplomával bíró fogorvosok elenyésző számban voltak képviselve a nem doctor fogászokkal, sőt fogtechnikusokkal szemben. Nagyon helyes volna, ha a fogászattal foglalkozók, mind teljesen és jól képzett fogorvosok is volnának, de ép úgy azt is lehetne kívánni, hogy a jól képzett orvosok mind jó fogászok is legyenek. Tudvalevőleg azonban az orvosi képzés nem szükségkép involválja azt a technikai és kézi ügyességet, mely a fogászatnak egyik nélkülözhetetlen föltétele és azért az orvosok jelentékeny, túlnyomó
