Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

diszpozíció és az immunitás függvénye és eredménye a szervezet és környezet ellentmondásos kölcsönhatásának. Emlékezzünk csak vissza, az Einheitsbestrebungban a tuberkulózis még „mesterséges" járványként szerepelt és Virchow szerint - helyesen - azokat az osztályokat sújtotta elsősorban, akik nem részesedtek kellően az általános kultúra eredményeiben. Tehát Virchow később elérkezik a metafizikusán értelmezett prediszpozícióhoz és „konstitúcióhoz", mintha ezek vizsgálata elválasztható lenne a „kultúra" feltételeitől, más szóval a társadalmi környezet változásától, a kultúra válságának - Virchow kifejezésével élve - bírálatától, közelebbről magának az akkori kapitalista rendszernek bírálatától. A fiatal Virchow nem győzte hangsúlyozni az orvostudomány helyzetének és a társadalmi fejlődésrek egymásra hatását. A társadalmi igazságtalanságok bírálata elvezette Virchowot 1848-ban a forradalom barikádjaihoz „a fegyverek kritikájáig". A sejtpatológia szcmellenzője ugyanakkor Virchowot képtelenné tette arra, hogy kellőképpen értékelni tudja a tudomány újabb forradalmi eredményeit. Engels Virchowot a természettudósok azon csoportjába sorolja, amely csoport: „még mindig nyakig van a régi metafizikai kategóriákban és tanácstalan, ha ezeket a modern tényeket, amelyek a dialektikát úgyszólván kimutatják a természettudományban, ésszerűen meg kell magyarázni és egymással összefüggésbe hozni. És itt gondolkodni kellett. . . Lásd a vegyészeket (kivéve Schorlenmert, aki ismeri Hegelt) és Virchow „sejtpatológiáját, ahol végül is általános szólamoknak kell leplezniök a tehetetlenséget". {Engels: A természet dialektikája, 215. old.) Szecsenov (1829-1905), a modern fiziológia egyik megalapozója is, bírálva Virchow sejtpatológiáját, egyértelműen kijelentette, hogy ez a tan „elvénél fogva hamis" (kak princip lozsna). (Lásd: Voil cikkét Szoc. Med. 1950. 8. szám.) Szecsenov felfigyelt arra, hogy a sejtpatológia lebecsüli az idegrendszer szerepét. Valóban, a sejtpatológiában Virchow néha kendőzetlenül kifejezésre juttatja az idegrendszerről vallott téves nézetét: „A ncuristák gondolatmenete teljesen mitologikus, ahogyan ma tekintik a testnek szöveteit az idegrendszerhez való kapcsolatában. Ugyanígy vizsgálták a természeti népek az élő individuumokat a nappal kap-