Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

fennmarad az élet számára, tevékenységre képes egészséges részeknek egy bizonyos maradványa." (Vier Reden ... 72. old.) Más szóval a szervezet egészséges és kóros részei mereven, metafizikusán elkülönülnek, külön egzisztenciával bírnak - a betegség sohasem jelentheti a szervezet egészének betegségét, hiszen ez a körülmény a gyógyulást kizárttá tenné. A szervezet egységének a gondolatát a sejtpatológia elve, a lokalizmus, a szó szoros értelmében elnyeli és vele együtt a kórélettanról szóló virchowi tanítást is. 1855-ben írt tanulmányának már a címe is mutatja, mennyire foglya saját sejtdogmájának. „A sejtpatológia, szemben a humorális- és szolidár-patológiával" c. tanulmányában kifejti, hogyan „küzdötte le" a fenti két áramlat egyoldalúságát és hogyan állította helyükbe a sejtpatológiát. Ez a „leküzdés" nem nyeresége, hanem vesztesége a tudománynak, mivel a humorai- és szolidárpatológiának a helyes vonásait is elveti és a megüresedett területre a metafizikát és a fiziológiai idealizmust csempészi. (Lásd Virchow cikkét: Arc. Bd. 8. 1855. 359. old.) Virchow máris elérhetetlen messzeségbe került saját nagyszerű kijelentésétől: „sem a boncasztalnál, sem a mikroszkóp mögött, sem a betegágynál vagy a nyilvános életben nem felejtkeztem el az egyes sokféleségeken túl - a legmagasabb egységes elvre való törekvésről." (Einheits Best. 1849. Idézve: Pagel, uo. 16. o.) Virchow kezében az „egység elve" végül is a sejtre korlátozódik, ami ugyanakkor azt jelenti, hogy a szervezet egysége széthull: „a patológiás lény- a beteg sejt és a betegség nem bír más egységgel, mint amivel maga az élet bír, amelynek (az életnek) csupán egy különleges válfaját képviseli, nevezetesen az egységes élő sejt." (Alter und neuer Vitalismus, 36. old. idézve: Pagel, uo. 23. old.) Ez a kijelentés újabb igazolása annak, hogy a metafizika és az idealista vitaiizmus közös erővel szorítja ki Virchow tudatából a szervezet materiális, vagy ahogy Virchow nevezi „szubstanciális" egységének gondolatát. A humorális elmélettel szembeni fenntartását, illetve a humorális elmélettől való elfordulást Virchow részéről éppen azzal lehet magyarázni, hogy „a test nedvei, formált alkatrészei tekintetében túl változóak ahhoz, semhogy biztosítani tudnák a fejlő-