Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

nem sejtes elemei és általában a sejt közötti állomány, mint az élet vagy a betegség lehetséges hordozója. Még határozottabb lépést tesz Virchow a sejtdogma felé, néhány bekezdéssel lejjebb: „tekintve, hogy minden szerv sejtből épült fel, az öröklődésnek szintén sejthez kell kötődnie és így egy cclluJáris-elmélethez jutunk vissza, amely természetesen közelebb áll a szolidizmus felfogásához, mint a humorálishoz." A sejt válik tehát az élet és betegség utolsó formaelemévé, az öröklődés hordozójává, hiszen csak az élő rendelkezik örökletes tulajdonsággal, mint életjelenséggel. Engels Haeckel álláspontját támogatja; ezt az álláspontot a tudomány későbbi eredményei igazolták: „Az általunk ismert legalsóbb rendű élőlények nem egyebek egyszerű fehérjedaraboknál, s már az összes lényeges életjelenségeket feltüntetik" (Engels: Anti-Dühring, Bp. 1950. 84. old.) Ami mármost közelebbről a betegség fogalmának tartalmát és jelentőségét illeti, nem véletlen, hogy nagyjában-egészében a sejtelmélethez hasonlóan a haladó, az eklektikus és a metafizikus szakaszon halad keresztül Virchow kezében. 1848-ban a sejtdogma még nem szűkíti be Virchow szemléletét: „. . . mióta felismertük, hogy a betegségek nem valami egymagukban létező, önmagukban lezárt, nem autonóm organizmusok, nem a testbe behatolt lények, nem benne gyökeret eresztő paraziták, hanem az élet jelenségek változott feltételek közötti lefolyását jelentik - azóta természetesen a gyógyítás fogalma az kell hogy legyen: fenntartani, vagy visszaállítani az élet normális feltételeit." (Arch. f. Path . . . 1848. Id. Boenheim 139. o.) Nem lehet csodálkozni azon, hogy a betegségnek ez a meghatározása megragadta a fiatal Haeckelnek, Virchow akkori tanítványának képzeletét: „rendkívüli módon megragadott - írja szüleinek 1853-ban - a betegségnek azon definíciója, amelyet Virchow bevezetőjében megadott. Mivel az összes pathologikus jelenségeket egyáltalán nem specifikusan, vagy kvalitatívnak, hanem a normális fiziológiától csak kvantitatíve eltérőnek tekinti. A kóros, a beteges tehát egyáltalán nem valami sajátságos, hanem csupán ... a normális határon való túlhaladás, túltengés . . ." Virchow itt a betegség misztikus eredetéről szóló elképzeléseket