Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

dái. Bp. 1911. II. 233. old.) Véleménye szerint még a legegyszerűbb vegyi és fizikai folyamatokat sem lehet másképpen megérteni, csak úgy, ha feltesszük, hogy az anyagi részecskék mozgását „tudatlan" érzés váltja ki. És tovább folytatja a gondolatmenetet: „A plazmának mindenféle ingerek iránt való érzékenysége, amit magasabb rendű állapotnál »leleknek« nevezünk, nem más, mint a szubsztancia általános érzékenységének egy magasabb foka." (Uo. 235. old.) Mint látjuk Haeckel a lélek fogalmának használatában és értelmezésében nem következetes. Ami a monászokkal való összehasonlítást illeti, az annyiban jogosult, amennyiben Leibnitz maga is azt tartja, hogy „a monászok a természetnek valóságos atomjai, szóval a dolgok elemei". (Leibnitz: Értekezések. Filozófiai írók Tára, Bp. 1907. 173. old.) Abban is helyes az egybevetés, hogy a monász maga is átlelkesített és belső inhcrens mozgatóerővel rendelkező végső elem. De nem jogosult az összehasonlítás abban az értelemben, hogy a haeckeli atomok mint olyanok, örökkévalóak, a leibnitzi monászok pedig a teremtett elemek. (A monászok monászának kiáramlásai.) Másrészt a monász magában hordja preformista - teleologikus értelemben - sorsának, fejlődésének útját, a haeckeli atomok viszont a mechanikus oksági meghatározottságon alapuló egyetemes törvényszerűség hatására mozognak és lépnek más atomokkal kapcsolatba, vagy válnak el az összekapcsolt atomoktól. (Persze Haeckel mechanisztikus determinizmusa így a preformáció tanára nem tud minden területen egyértelmű csapást mérni.) Az a haeckeli tétel, hogy a plasztidula érzékenysége tudatossá válik, az emberben (és ez a folyamat Haeckel szerint is fokozatos) emlékeztet Leibnitz azon tanítására, hogy a monászok percipiáló képessége fokozatosan, ugrás nélkül válik az emberi monászban tudatossá. A monászok teremtésének leibnitzi feltételezéséből következik a velünk született eszmék tana. (Bár ezek még a „márvány erezethez" hasonlóan homályos, mintegy potenciális állapotban léteznek a külső kiváltó ingerlés előtt.) Ugyanakkor a haeckeli monizmussal ez a feltételezés nem fér össze. A haeckeli plasztidula a külső környezeti behatásokra képes finoman reagálni az alkalmazkodás mechanizmusa alapján. Az