Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
dr. Huszár György: Adatok a magyar fogászat történetéhez. Fogászat a múlt századbeli kiállításainkon
Orvostörténelmünk, ezen belül a fogorvostörténelem, értékes adatokat talál a múlt századbeli kiállításaink katalógusaiban, de még inkább az említett jelentésekben és a kiállításokat méltató sajtóban. Az első hazai kiállításokat a múlt században a negyvenes évek elején tartották. A kiállítások kezdeményezője az 1841-ben alakult „Honi iparegyesület", amelynek elnöke Batthyány Lajos, választmányi aligazgatója pedig Kossuth Lajos volt. A kiállítások neve Iparműkiállítás (Gewerb-Ausstellung). A műipar szó ez időben nem felelt meg a mai értelmének (iparművészet), hanem a német Gewerbe (industria) szó akkori fordítása. Az első kiállítás 1842. augusztus 25-én nyílt meg a Redoute termeiben. 213 kiállító 298 tárgyat állított ki. A kiállítás lelke Kossuth volt és az általa szerkesztett jelentésből élénken kibontakozik előttünk rendezményének képe is. A kiállítók között az egészségügyet három fogorvos és három „seborvosi szerszám"-készítő képviseli. A kiállítás jelentése -„a méltányolva említendők" rovatában 37 kiállítót sorol fel, ezek között szerepel: „Turnowszky Leonard úr sebészmester I. A re for inkor kiállításai I, ábra. Cohn Leonhard „mesterségesen csinált fog"-ai (Budapesti Fogorvosi Kar gyűjteménye)