Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)
Krisztinkovich Béla: Anabaptista orvosok, gyógyszerészek a higiénia szolgálatában
nek szert, pedig a hivatásuk az volna, hogy állandóan vándorolva, mindenki javára szolgáljanak tudományukkal. 25. Ez a szokás nagyon hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalság romlottá, engedetlenné és tekintély nem tisztelővé vált. E rendelkezések már előrevetik árnyékát a közösség megszüntetésének. A XVII. század végén, az anabaptista krónikák bizonysága szerint, körülbelül Budavár visszafoglalása ideiében megszűntek az új-keresztény telepek szervezett közösségei és az adataink is gyérülnek az orvosok működéséről. Úgy látszik, a bécsi kormány intézkedései éreztették hatásukat és azok közül különösen hivatkoznak az 1644. éves Ordo Pharmacopoearumra, amelynek egyik pontja megtiltja a gyógyszerészeknek, hogy olyan recepteket elkészítsenek, amelyeket zsidók, új-keresztények, terjék-árusok írtak. Ugyanez a Politia Sanitaria XXÍT. pontjában megismétli ezt a rendelkezést, hogy az orvosságokat nem réz és vörösréz edényekben, hanem fényesen zománcozott, égetett kőagyagedényekben kell készíteni és tartani. 24 A fürdősökről azonban még tovább is hallunk, különösen azokból a panaszokból, amelyeket a hivatásos városi fürdősök emeltek ellenük. 1656-ban a nagyszombati városi fürdős felségfolyamodványban panaszolja, hogy sok anabaptista „balneator" és scarificator (köpölyöző) tartózkodott a vidéken, bár a köpölyözés a városi fürdős kiváltsága és a „borbély-sebészek azt csak clancularie végezhették". 25 A történelmi dokumentumok közül az eredetiről készült másolatban közzétesszük II. Lipót diplomáját Johannes Schad nagylévárdi fürdős számára, aki Kollonics gróf unszolására az anabaptista szektáról a katolikus hitre tért és szabadmesterségi jogot kapott. 26 Egy évszázaddal később a pozsonyi helytartótanács 1770. évi rendeletében ismét találkozunk anabaptista chirurgusokkal; idézzük:
