Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)

Kárpáti Endre: A magyarországi alkoholellenes küzdelem története

kereste fel a gondozóintézetet. Ez alatt az idő alatt 22 munkaképtelen beteget helyeztek el a rákospalotai alkoholelvonó szanatóriumban. Az alkoholgondozók az első világháború kitörése után beszüntették működésüket. A gondozók betegei kitartóan látogatták a Good Templar rend „Igaz Üt" páholya által a Társadalmi Múzeum helyiségeiben rendezett heti előadásokat. A kezelés legnagyobbrészt psychikus befolyásolásból, felvilágosításból és oktatásból állott. Az említett időszakban a betegek közül 46 teljesen meggyógyult. Az alkoholgondozók jó munkájára mutat az is, hogy 1914 első felében 214 beteg fordult meg a gondozókban. Egy másik alkoholellenes gyógyintézmény volt az 1909 januárjában az Általános Közjótékonysági Egyesület anyagi segítségével felállított „Rákospalotai Gyógyítóház". Az első kórházat, ahol csak. alkoholistákat kezeltek, az amerikai Bostonban állították fel 1857-ben. A század második felében több európai államban napirenden tartják ezt a kérdést, mégis csak 1887-ben, Forel kezdeményezésére kerül sor a svájci Ellikonban az első európai alkoholelvonó, és alkoholbetegeket gyógyító szanatórium felállítására. Ezé követően Angliában és Németországban hoznak létre hasonló intézményeket. A rákospalotai alkoholelvonó szanatórium létrehozása és a gyógyítási metódusok kidolgozásában kiemelkedő munkát végzett Dr. Stein Fülöp, a „Gyógyítóház" első vezetője. Mint az 1907-es stockholmi Nemzetközi. Alkoholellenes Kongreszszus magyar kiküldöttje beszámolt a budapesti Munkásbiztosító Pénztár idegrendelésein észlelt tapasztalatairól. A Pénztár két évi ambuláns idegbeteg anyagának feldolgozása révén kimutatta az alkoholizmus pathogen szerepét az idegbetegségek kialakulásánál. Megállapítása szerint a betegek 20%-a idegbaját kétségbevonhatatlanul saját alkoholélvezete folytán szerezte. Dr. Stein 1908-ban az Orvosegyesületben tartott előadásában

90 felvázolta az alkoholisták szanatóriumi kezelésének methodikáját. Meghatározta az alkoholista fogalmát, kiemelve azon súlyos somatikus és psychikus elváltozásokat, amelyek e betegséget kísérik. Az elvonás kérdésében tagadta a fokozatosság elvét. A rögtöni elvonás nyomán fellépő tüneteket leírta, és annak ellensúlyozására módszereket dolgozott ki. A kezdeti nehézségek leküzdése után az akaraterő fokozására kell összpontosítani a kezelést. Az volt az