Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)

Kárpáti Endre: A magyarországi alkoholellenes küzdelem története

feliratnak a hangja is elárulja, hogy e kérdés mennyire az érdek­lődés előterébe került. „Az egész ország közvéleménye - állapítja meg az említett memorandum -, már hosszú évek óta sürgeti, hogy a testet, lelket, egyest, társadalmat és így az egész államot egyaránt megmételyező mértéktelen alkoholizmusnak végre vala­hára már gát vettessék és ezáltal a nemzet szellemi anyagi és erkölcsi jóléte megszilárdíttassék . . ." 9| „Törvényhatóságunk is folyton növekvő érdeklődéssel kíséri azt a titáni harcot, melyet a bűnös ősi hagyományokon alapuló, és téves hitekkel táplált megrögzött társadalmi szokásoknak izentek a társadalom felvilá­gosított rétegei. . ." 92 / a A hatósági határozatok azonban nem egyszer nyiltan hangoz­tatják, miért szorgalmazzák a korcsmák ünnepnapi zárvatartását. A Nyitra megyei miavai járás főszolgabírája azért rendeli el a hatáskörébe tartozó területeken a korlátozást, „mert ez vallás­erkölcsi szempontból nagy kihatású, népboldogító és lélekemelő irányítás, mert ez mód és út arra, hogy az ember elvonatván a korcsmától vasár- és ünnepnapon az Isten házába menjen és ott ünnepeljen." 92 ,/ 13 A főszolgabíró rendelkezését közli a plébániák­kal, elöljáróságokkal és természetesen a csendőrőrsparancsnoksá­gokkal. Természetesen az uralkodóosztály fellegvára, a parlament sem nézte jó szemmel, ha falai között osztályérdekekbe ütköző kér­déseket feszegettek. De még így is elhangzott egy-egy bíráló szó, vagy nyilatkozat, leginkább az ellenzék részéről. Vajda Sándor nemzetiségi képviselő egyik parlamenti beszédében a közegész­ségügy kérdésének számos problémáját veti fel. Az alkoholizmus pusztításának megfékezése céljából követeli a szeszesitalok kimé­résének vasárnapi korlátozását. Mások az ivóvíz szégyenletes el­hanyagolása ellen emelik fel szavukat és ennek rendezését köve­telve, közvetve is az alkoholizmus ellen küzdenek. Goldis László nemzetiségi országgyűlési képviselő 1908 decemberében egy parla­menti felszólalásában ismertette a külföldi államok alkoholellenes intézkedéseit. Beszédében kiemelte azt a tényt, hogy a kormány e téren is messze lemaradt a külföldtől. Bírálja az illetékeseket amiatt is, hogy azt a néhány alkoholellenes rendelkezést sem hajt­ják végre, amelyeket elrendeltek. Javaslatai közt szerepel a

Next

/
Thumbnails
Contents