Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)

Dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenesség pathogenesise történeti szemléletben. I. rész. A babonák

mas szörnnyé fejlődik. Ha olyan borzalmas a látvány, hogy azt nézni sem tudja, akkor terelje el a figyelmét, a körmét vagy az eget nézze, és ne gondoljon a látottakra. Hasonló az a népszokás is, hogy ha valamitől megijed, akkor menjen oldalra és vizeljen. A vizelés is tulajdonképpen figyelem elvonás. A terhes anyának meg van tiltva állatot bántalmazni. Itt valószínűleg a tapasztalat tanította meg a népet, hogy a terhes anyát a bántalmazott állat védekezésében úgy megtámadhatja, hogy az az anyára, illetőleg magzatára nézve is káros lehet. A megcsodálás, a megigézés hatásáról, a szép tárgyak nézésére vonatkozólag Lessing nem kis gúnnyal, szellemcsen ír a Laokoón művészettörténeti kritikai munkájának II. fejezetében: „Szép emberek szép szobrokat faragnak, ezek viszont ismét hatással voltak azokra és így az állam szép szobrokat, szép embereket egyaránt köszönhet. Nálunk látszólag az anya képzelő ereje szörnyetegekben nyilvánul meg" . . . Amíg az exakt tudomány nem bizonyította be, hogy a legtöbb ilyen megijedéses, megcsodálásos és megbabonázásos tényezőnek a veleszületett rendellenesség patogenezisére vonatkozóan alapja nincs, addig a babona korlátlanul terjedhetett. Az elsők között volt, aki a babonás hitek jelentőségét a terhességre kétségbevonta, a híres holland anatómus és nőgyógyász Jan Palfyn, aki hangoztatta, hogy elképzelhetetlen, miszerint az anyai „képzelet" a már megfogamzott sejtet megváltoztatni képes lenne. Egy veleszületett rendellenesség, amely akár a szervek megnagyobbodásában, vagy kisebbedésében, vagy formátlanságában nyilvánul meg, nem származhat az anya visióiból. Bayle az 1678-ban megjelent „Dissertationes medicae"-ben kifejti, hog)' ezt a kérdést csak alapos és tudományosan megalapozott kutatások és kísérletek tudnák eldönteni, de ki mer a háborgó tenger eilen küzdeni, amikor mindenki ezt a hitet vallja, és már sokan kitörték a fogukat, amiért a többség által elfogadott vélemény ellen szólaltak fel. Bayle szerint a fantázia megváltoztatja a hangulatot, aminek következtében a test folyadékai izgalomba kerülnek és az anya folyadékának megfelelően a magzat folyadéka is izgalomba kerül. Baylehez hasonlóan mások is igyekeznek józanul és természettudományos kritikával gondolkozni, de csak nehezen sikerült a