Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Hahn Géza: A materialista irányzat úttörői a magyar orvostudományban

nek az élő szerves testek alkalmasságot, hogy külső behatásokra alkatrészeik belső viszonylagos helyzetében változás álljon be és képességet arra, hogy e helyzetet ismét visszanyerjék és ily módon reagáljanak a külső behatásokra. De ez az alkalmasság csak a változhatóság lehetőségének, a képesség az akcó lehetőségének alapját jelenti, azért sem egyik, sem másik nem lehet erő, mert az erő magában az akcióban valósul meg, önmagában létezik, önmagában működik, nem igényel külső behatást. Ezért olyan életerő, amely különböznék a természet általános erőitől nem létezik, nem létezhet."

11 Hinc vis vitális nec existit, nec existerc potest. Az egykorú irodalomban aligha található ilyen tömör és meghatározott állásfoglalás az idealizmussal, a vitalizmussal szemben. Érdekes, hogy Rácz e kijelentést Brown tanításaként tünteti fel, holott az utóbbinál sehol sem található. Ez Rácz Sámuel saját nézete volt, amelyet talán az akkori oktatási elvek miatt kellett valamelyik közismert autoritás nevéhez fűzni. Könyvének különböző részeit is Störck, Selle és Brown tanításaként tünteti fel. Lenhossékhez hasonlóan Rácznál is találunk előremutató vonásokat az élet lényegének értelmezésében. „Minden eszközi alkatású testek (corpora organica) maguk tsinálnak magoknak az eledelből tápláló matériát, magok is belső mozgások által táplálják magokat. . ."'

2 íme, az anyagcserének, mint az élet alapvető sajátosságának kidomborítása. „A materialista irányzat kialakulása a magyar orvostudományban" című tanulmányomban rámutattam arra, hogy a XIX. század második felében orvosaink nemcsak gyorsan vették át a materialista tudományos szemléletet, hanem több vonatkozásban az élen haladtak e szemlélet fejlesztésében, érvényesítésében. Id. Lenbossék Mihály és Rácz Sámuel nézeteit megismerve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a materialista állásfoglalásnak orvostudományunk történetében még mélyebb gyökerei vannak. Igen valószínű, hogy e két orvoson kívül, másoknál is találkozhatunk az ösztönös materializmus megnyilvánulásaival, Kovács Mihállyal ilyen vonatkozásban foglalkoztak is. Nem látszik elhamarkodottnak az a megállapítás, amely szerint a magyar orvostudomány történetének különleges sajátossága, hogy más, társa-