Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Hints Elek: Császármetszések a sterilitás előtti időben (Semmelweis korában)

tint kell fecskendezni, esetleg kis jégdarabokat tenni. A has sebét 3-4 átöltő varrattal kell egyesíteni (véres varrat), azután a hasat ragtapasz csíkokkal összehúzni (száraz varrat). Az utókezelést illetően az idegrendszer megnyugtatására morphin port ad naponta többször is. Scanzoni és kortársai a császármetszések utáni gyermekágyak kedvezőtlen lefolyását az idegrendszer zavarainak tulajdonították és óva intettek attól, hogy az émelygést, csuklást, hányást és félrebeszélést az alhasi szervek gyulladásával hozzák összefüggésbe. Antiphlogisticus kezelést mint vérelvonást, jeges borogatást, erőszakolt hashajtást, magas láz és szapora pulsus esetén nyújtottak. Vérzés esetén secalét adtak és jégdarabokat helyeztek lehetőleg a méhűrbe, de legalább a hüvelybe. Haspuffadás, hányás, székletelzáródás esetén meglazították a ragtapaszcsíkokat, hogy a méh sebébe szorult bélkacsok kiszabadulhassanak. A gyógyulás átlag 5-6 hétig tartott. Scanzoni műtéttanához hasonlóan írták le a legkiválóbb szülészek a császármetszés technikáját Európa minden országában. Mai szemmel nézve a császármetszéssel kapcsolatos akkori hibákat megállapíthatjuk, hogy a nagyszámú mortalitást az okozta, hogy nem készítették elő az operálandókat; nem ismerték a fertőzést, nem végeztek köröm toilettet, kéz dezinficiálást; nem főzték ki a műszereket, varróanyagot, szivacsokat, törlőket; nem csillapították kellő módon a méh vérzéseit; nem varrták cl a méh sebét, a has sebét csak egy rétegben és nem rétegesen látták el. Az utókezelés is irracionális volt. A fent vázolthoz hasonló módon végezte egyetlen császármetszését Semmelweis professzor is 1857-ben, amikor azt egy szűk medencés farfekvéses szülésnél alkalmazta. Leírták, hogy „A szenvedőt varrat alkalmaztatása közben ájulások környékezték, mire jó vörös bor nyújtaték neki. Kötés után hideg borogatások alkalmaztattak a hasra. Csuklás ellen sósavas szunyalék (morphin) nyújtaték neki. Másnap déltájban érverést tapintani nem lehetett és a beteg általános gyöngeség minden tüneménye között délben kimúlt." Török József nagymúltú debreceni orvos 1865-ben végzett császármetszést a beteg lakásán. Élő magzatot nyert, az asszony ötödnapra gennyes hashártyagyulladásban halt meg.