Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)
Dr. Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis Ignác betegsége orvostörténelmi megvilágításban
közlemény Semmelweis betegségével kapcsolatosan Hirschler feljegyzéseire hivatkozik. A Hirschlerrel kapcsolatba hozott feljegyzéseken kívül a kortársak közül csupán egykori tanársegéde, Fleischer József Rókus kórházi főorvos nyilatkozott. Az „Orvosi Hetilap" 1872. évfolyamában megjelent megemlékezésében éppen Fleischer írja le az ún. „bábaeskü"-jelenetet, azt ugyanis, hogy Semmelweis az 1865 júliusában megtartott kari ülésen, a kinevezendő tanársegédeinek névsora helyett, zsebéből elővonta bábaeskü formuláréját és annak szövegét recitálta volna. Erről a jelenetről a résztvevők nem tesznek említést, a tanársegéd Fleischer nem lehetett jelen, a hír forrását azonban nem említi meg. A közlemény megírásakor Balassa már nem volt életben. Markusovszky, aki akkor nem volt a Kar tagja és így nem lehetett szemtanú, pedig nem cáfolta, hanem mint szerkesztő hozzájárult a közléshez. Az improvizórium idején a kari ülésekről egyáltalában nem vezettek jegyzőkönyveket, ezirányú levéltári és irattári kutatásom tehát nem vezethetett sikerre. Mindezek alapján nem vethetjük el annak lehetőségét, hogy a jelenet valóban a Fleischer által megírt módon történt meg. Mindenesetre ez az esemény már Semmelweisnek gennyes kézfertőzése után következett be. Fleischer ezen adatát vette át könyvében Bruck, s ennek német nyelvű fordítása 11 szerepelt Schürer von Waldheim egyik forrásmunkájaként (lásd a könyv irodalmi hivatkozásait). Ennek ellenére Schürer von Waldheim egyáltalában nem említi fel a ,.bábaeskü"-jelenetet és jóllehet, hogy Semmelweis elmebaját vitán felül bizonyítottnak látja, mégis csupán kedélyváltozásról, ingerlékenységről, szórakozottságról, éjszakai nyugtalanságról és étvágyának kórosnak tartott fokozódásáról számol be. Utóbbi állítólag főként az 1865. július 13-i vendégeskedés alkalmával mutatkozott volna. Semmelweis felesége a már idézett újság-interwiewban kétségtelenül ugyanezeket a tüneteket mondotta el; igaz azonban, hogy az eseményeket követően 41 esztendő múlva, igen magas életkorban és Schürer von Waldheim könyvének megjelenése utáni időben. Arról is megemlékezik, hogy férjének 1865. július 13-a után már nem volt szabad betegeket látogatnia és kezelnie, ennek ellenére azonban, főként az esti órákban, kocsiba ült, hogy betegvizsgálatra induljon, ami-
