Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis Ignác betegsége orvostörténelmi megvilágításban

erényeiben gyökereztek, s annak, amit jónak és igaznak hitt, heves vitatása, a rossznak vagy a tudományra nézve károsnak láttára vagy hallatára benne felforró indulat, - valamint a nyilvánulásra nézve testi szenvedő állapotában találjuk magyarázatukat, úgy erkölcsi jellegük tekintetében motívumaik, irányuk és tiszta czéljuk által tökéletesen igazolván. Semmelweis tanár őszinte és természetes ember volt, s más lenni nem is tudott; önzés és alattomosság egyenes lelkéhez sosem fért. . ,"

7 Ebben a jellemzésben indulatos, mondjuk így: „sangvinikus" tudós képére ismerünk, heves viták elevendenek fel, de semmiképpen nem utal pathológiás jelenségekre. A „nyilvánulásra nézve szenvedő testi állapot" régies és ma már félremagyarázható kifejezés Semmelweis nehézkesebb stílusára vonatkozik, ami az írástól is hosszabb időn át visszatartotta és amiről másutt

9 így nyilatkozik Markusovszky: „S megvalljuk, hogy a lelkiismeretfurdalás egy nemével gondolunk vissza azon enyhe kényszerre, amit nála »önkentes« cikkek megszavazása végett kelle alkalmazásba hozni." Jogosan felmerülhet azonban olyan kérdés is, hogy vajon nem vezette-e a korabeli hazai orvosi köröket a pietásnak rosszul értelmezett gondolata és ezért egyszerűen elhallgatták volna a szégyenként értékelt elmebetegséget. Ilyen feltevésekre határozottan „nem"-mel válaszolhatunk. Az „Orvosi Hetilap" ugyanis teljes egészében nyilvánosságra kívánta hozni Semmelweis betegségét, már a halálhír tudósításában megemlítik a boncolási kórismét,

8 a későbbiekben pedig in extenso ismertetik mind a boncolás,

4 mind az agy szövettani vizsgálatának

5 eredményét. De világosan és félreérthetetlenül írnak magáról a betegségről is: „. . . s mindezeknél fogva genyvér volt jelen, mely gyors halálát okozta . . ."

8 Nyomát sem találjuk annak a „diplomatikus" megfogalmazásnak, amellyel a halálhírrel foglalkozó közlemények kíméletből leplezik akár az elme elborulását, akár öngyilkosságot vagy olyan más okot, betegséget, aminek szélesebb körben történő publikálása a család, vagy szerkesztők előtt nem látszik kívánatosnak. Ellenkezőleg ezúttal gyors lefolyású betegségről van szó, amely abban az időben halálos kimenetelt jelentett (sepsis), hiszen Markusovszky az előbbiekben idézett nekro-