Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Székely Sándor: Az orvostörténet oktatásának tapasztalatai a középfokú egészségügyi szakiskolákban

Elsősorban természetesen az érdekel bennünket: mennyire értették meg a hallgatók az anyagot, mennyit tanultak belőle? Észlelhető-e valamelyes világnézeti és kulturális fejlődés? Az eredmények lemérése céljából néhány kérdést intéztünk az iskolák igazgatóihoz, de személyes tapasztalataink is vannak. A vá'aszokból és tapasztalatainkból megállapítható, hogy az eddigi eredményeket feltétlenül pozitívként könyvelhetjük el. Az iskolák többségéből kedvező jelentések érkeztek. A szegedi védőnőképzőből írják: „Az előadássorozat hasznos volt és szükséges növendékeink természettudományos és materialista szemléletének kialakítása szempontjából. Szakmai műveltségüket alapozta, egészségügyi szemléletüket biztosabbá tette. Általános műveltségükre szintén jó hatással volt." A szolnoki szülésznőképzőből: „. . . Eredményes a törekvés, hogy így tanítjuk a világnézetet. Tanulmányai során el kell hogy fogadja a növendék a helyes szemléletet, mert hisz magától jön rá. Ez növendékeinknél sikerül is. Lehet, hogy nem 100%-osan, de az élénk szemináriumok, a viták és a végén a saját okfejtéseik arra engednek következtetni, hogy nagyon jó az eredmény." Budapest, Szentkirályi utcai ápolónőképző: „Arra a kérdésre, hogy eredményes-e az, hogy az orvostörténeten keresztül ideológiát adjunk, azt hiszem nyugodtan válaszolhatjuk, hogy igen . . . úgy latjuk, hogy a tantárgy keretében megfelelő ideológiai alapot kaptak a növendékek anélkül, hogy az erőltetett volna." Stb., stb. A jó eredményeket annál inkább kell értékelnünk, mert a kiadott ideiglenes tananyag bizony nem könnyítette meg a tanulók, de még az oktatók dolgát sem. Tekintettel arra, hogy a tananyag elkészítésére csak rövid idő állt rendelkezésre, nem volt lehetőség arra, hogy az egyes szerzők által feldolgozott egy-egy periódus anyagát összehangoljuk. Így a tananyag heterogén és magán viseli az orvostörténeti irodalom gyermekbetegségeit: legfőképpen az anyag zsúfoltságát, a töméntelen adat közlésére való törekvést. Ez nem csak a tanulók számára tette gyakorlatilag megtanulhatatlanná az anyagot, hanem az előadó számára is nehéz feladatot jelentett. Neki kellett eldönteni, mit adjon elő, mit hagyjon ki, mire helyezze a fősúlyt.