Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Mihóczy László: A hippokratészi corpus phthisiologiája

vctkeztében, ez befolyásolja a test melegét, azonkívül a megerőltetések és sebesülések következtében is (t. i. szenvednek ill. betegszenek meg). (Bet. I. n.) Az előbb említett felsorolásban mindazon tényezőket megkaptuk, amelyek a hippokratészi kor orvosának tudása szerint a betegségeket kiválthatják. Ezek két csoportra oszthatók. I. Mikrokozmikus (emberi), 2. makrokozmikus (isteni, vagyis az emberen kívülálló és befolyásolhatatlan) behatásokra. A mikrokozmikusok megint kétfélék lehetnek: kívülről és belülről ható tényezők. Ha elolvassuk az előbbi leírást, rájövünk, hogy abban mindezen említett kóroktani tényezők szerepeltek. A betegségeket előidézhetik mint belső makrokozmikus tényezők, részben a túlzottan felszaporodott epe és nyák, kívülről ható mikrokozmikus tényezők viszont a túlzott megerőltetés és a sebesülések, amelyek szintén a megbetegedéshez vezethetnek. A makrokozmikus behatásokat is megtaláljuk az előbbi leírásban: ezek kívülről hatnak, ilyen a levegő, t. i. a hideg és a meleg levegő. Egy másik leírás: „Akkor is keletkezik (t. i. empyema), ha a megerőltetés következtében, vagy túlzott testgyakorlás, vagy hasonló megterhelés folyományaként a mellkasban valami hátulról felülről megszakad éspedig oly módon szakad meg, hogy a beteg nem köp azonnal vért, hanem a húsban kitágulás lép fel, a kitágult hús nedvességei: szív magába és elkékül bizonyos fokig, a beteg azonban mindezt jó általános állapota, jó közérzete miatt nem veszi tudomásul, vagy ha észreveszi, nem tulajdonít neki fontosságot. Ha most úgy adódik, hogy egy ilyen beteg valamilyen egyéb ok, pl. láz miatt lefogy, úgy a sebesült hús kiszárad, nedvességet szív magába a környező erekből és ha ez megtörtént, megduzzad, gyulladásba jön és fájdalom lép fel." (Bet. I. 15.) Láthatjuk, hogyan fonódik össze a hippokratészi corpus kórleírásaiban a betegség és a környezet, hogyan ismerte fel már Hippokratész azt a tényt, hogy nem elég maga a szervezetben lappangó megbetegedés - vagy mai tudásunk mellett valamely kórokozó ahhoz, hogy a betegség kifejlődhessék a szervezet ellenállásának tartós vagy pillanatnyi leromlása is szükséges.