Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Prof. dr. Sós József: Högyes Endre

társak számára állást kért a minisztertől (5. ábra). A kialakult új helyzetben 5 évig dolgoztak még együtt. Balogh volt előtérben, mint dékán éveken át. Högyes csendben, kitartóan munkálkodott. Balogh 53 éves korában kidőlt, 1888. július 15-én meghalt. Szükség volt tehát, hogy a tanítvány előlépjen és folytassa a nagy munkát, már csak azért is, mert Markusovszkytól is át kellett vennie az Orvosi Hetilapot, sőt Balassa hagyatéka, az Orvosi Könyvkiadó Társulat is vezetőt keresett. Högyes mindezt vállalta. Ezzel kezdődött ismét egy korszak, amelynek ezt a címet adhatjuk: Högyes szerkesztői kora, közéleti munkássága. Högyes az 1889. jan. 6-i számmal kezdte meg az Orvosi Hetilap szerkesztését. Kiemeli a szerkesztőségi bejelentés, hogy a lap célja ezentúl is a Balogh Kálmán által megfogalmazott cél marad: „A hazai orvostudomány mívelése köztünk és általunk." E célból a gyakorlatra és kutatásra vonatkozó eredeti közlemények fogják benne az első helyet elfoglalni. Emellett a mindennapi élethez viszik közelebb a Tudományos Társulatok, Lapszemle, Könyvismertetések, Tárca, Heti Szemle és „Apróbb jegyzetek az orvosgyakorlatra" című állandó rovatokat. Az első Heti Szemlében a fennforgó problémákat a következőkben tárta fel: szigorlati szabályzat revíziója, a magántanári (tehát tudományos) képesítés revíziója, az orvoskari épületek elavultsága, egyes intézeteknek más intézetek nyakán való tengődése, több tanszék hiánya stb. A fogtechnikusok működési joga (OH 1889. 75. lap). Törvényszéki orvosszakértői vélemények vitája (26. 1.). Élelmiszerhigiénás problémák. Mintha mai Szemle volna! Hírekben közli, hogy ekkor határozta el a Főváros Középítési bizottsága a Rókus kórház avatag épületének lebontását és korszerű épület emelését. „E tervezet nem kerüli ki a többiek sorsát": - fűzi hozzá a szerkesztőség messzi előrelátással. Semmi új a nap alatt - mondhatnánk a közmondássá vált igét. Fodor József „Budapest vízműve" c. cikkében ekkor ír az elégtelen vízmű ellátásról. A lakosság vízpazarlását, a műszaki, gazdasági és egészségügyi szakértők ellentmondásait, az örökké csepegő, sőt csordogáló csapok tízezreit tárja fel (OH 1889. 14.).