Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Palla Ákos: Sibilla unguentaria a legújabb kutatás megvilágításában

mindenütt az egész világon. Az emberiség babonásabb fele szívesebben vette igénybe a titokzatos hókuszpókuszokat, ráolvasásokat, varázslatokat és boszorkányos kotyvalékokat, mint a tudomány segítségét. Innen a Duna mellékéről ismerjük egy javasasszony nevét, igazán elmondhatjuk rá: nomen est omen: mert Sibillának hívták. A felirat elmondja róla, hogy ő árulja a Crocomagma nevü orvosságot; az orvosok ma sem tudják megmondani, hogy mi lehetett; neve után ítélve valószínűleg valami sáfrányfőzet, íme, már az ókorban sem mindig szívesen vették igénybe az orvosok segítségét, kuruzslókhoz fordultak, javasaszszonyokat kerestek fel és házi szerek tömegét használták; mind erről irodalmi adataink vannak." Az eddigiek figyelembe vétele mellett az állapítható meg, hogy Ernyei tudományos tekintélye minden orvos és gyógyszerész-történet kutatóban a mcgingathatatlanság nimbuszától volt körülvéve és nem merték feltételezni, hogy tévedett. Ma az a feladat: meg kell állapítani, valódi vagy hamisítvány-e a bronztábla, hiszen sok ellentmondás született a máig lappangó tárgy körül. Mielőtt azonban álláspontunk kifejtését megkezdenénk, visszatérünk Weszprémi leírását megelőző - a XVIII. század első harmadába, hogy azután minden vonatkozásban bizonyíthassuk, hogy a Sibilla tábla valódi-e, illetőleg kutatásunk érveivel tegyük meggyőzővé és végsőként mondhassuk ki azt, hogy a Kazay gyűjtemény egyik érdekessége közönséges hamisítvány. Sibilla nincs és a magyar földről nem büszkélkedhetünk ős gyógyszerésznővel. A XVIII. század második felében a classica archeológiai érdeklődés ébredése folyománya volt a római maradványok feltárásának. Ennek különös lendületet ad az az esemény, mikor 1709-ben kútásás alkalmával megtalálják a mai Ressina és Portiéi alatt 15-30 méter horzsakő és vulkáni hamu alatt az eltemetett Herculaneumot. A kezdetleges ásatások kincskeresés jellegűek voltak, rablóásatások és rendszertelenek, de még így is ontották a műkincseket, mivel az ott lakók a Vezúv kitörése alatt és után azokból jóformán semmit sem menthettek meg. Majd 1748-ban Pompeit

18 fedezik fel, mintegy 6 és fél méter