Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Dr. Regöly-Mérei Gyula: Az Isis-tisztelet szerepe az óegyiptomiak mágikus gyógyászatában

Az ó-cgyiptomi orvostanban igen változatos formában jelen­nek meg az Isisszcl kapcsolatos gyógyító eljárások és varázsmon­dások. Az ún. orvosi és egyéb papyrusok alapján Isis gyógyá­szati vonatkozásait a következőkben foglaljuk össze: a) Isis szerepe nem mágikus, hanem földi asszony képében vé­gez gyógyítást. Ilyen módon ábrázolják a Westcar-papyrus mon­dájában. b) Mágikus elemek kerülnek azonban akkor előtérbe, amidőn azt tételezik fel, hogy Isis a gyógyszereknek az alkalmazáskor adna különleges bűvös hatást. Erre példát az Ebers-papyrusban (1,12-2,1) találunk, a kötések levételekor használatos szöveg­részben. Plutarchos arról tudósít, hogy a kyphi elnevezésű, előt­tünk ismeretlen összetételű gyógyszer elkészítésekor Egyiptomban szent szövegeket recitáltak. Ez a szokás a kései időkben is fenn­maradt. c) A voltaképpeni orvosi szöveg bevezetéseként az Ebers-pa­pyrus (I,I-II) arról ír, hogy az írásra Thoth isten tanította az em­beriséget és ugyancsak ő ajándékozott egyes recepteket. A külön­böző orvosi papyrusok megbízhatóságát azzal fokozták az egyip­tomiak, hogy azokat istenekkel hozták kapcsolatba, vagy pedig azt állították, az eredeti szöveget valamelyik templomban talál­ták meg. Hatékonyabbnak vélték a gyógyszereket is az egyipto­miak, ha hozzáfűzték, hogy istenek állították össze a receptet. Ez a vonás azonban nem theológiai sajátossága Isisnek, mert ilyen vonatkozásban Nut és Tefenet istennők is szerepelnek (1. később). Grapow ismerteti ugyanis az Ebers-papyrus hat olyan recept­jét (46,10-47,10), amelyet különböző istenek készítettek volna. Közülük öt recept a Hearst-papyrusban is előfordul (5,7-6,2). A sorozat utolsó receptjét (Eb. 247), mely mézből és növényi anya­gokból kevert kenőcsös borogatószer, a szöveg szerint, maga Isis állította össze Ré-napisten részére. Diodorus Sicculus azt írja, hogy az egyiptomiak közvetlenül Isistől származtattak több gyógyszert. d) A turini papyrusban és Beatty-VII. papyrusban található Ré-monda szerint Isis méreggel átitatott varázslatos tövist (skorpióméreg?) készített, amitől Ré megbetegedett, majd

Next

/
Thumbnails
Contents