Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Prof. Szodoray Lajos, az orvostudományok doktora: Az orvostörténet oktatásának problémái hazai orvosegyetemeinken

munkái foglalkoztak a nervizmus fejlődésének kérdésével a nyugati orvosvilágban. (Deutsh. Med. Journal 5, 125, 1954; Deutsch. Med. Wschr. 82, 740, 1957). E cikkekben a nervizmus szemléletének fejlődését elemzi a XVIII. századtól napjainkig. A nervizmus szemlélete fejlődése közben számos törést mutatott. Ilyen szempontból érdekes pl. Verworn : Erregung u. Lähmung c. 1914-ben megjelent könyvének elején közölt történelmi ismertetés az ingerelmélet kifejlődéséről. Ebben a művében Verworn azonban csak a sejtek és a periféria kérdését fejtegette. Ebben a vonatkozásban legyen szabad hivatkoznom elhunyt, nagynevű mesteremnek, id. Nckám Lajosnak nemzetközi szempontból is úttörő jelentőségű, ?. pavlovi szemlélet felé való közlekedést visszatükröző munkájára, melyet 1894-ben, az Orvosi Hetilapban közölt a fertőzés és idegrendszer kapcsolatáról. Az itt példának felhozott nerviztikus eszmei fejlődés dialektikus szemléletű, részletesebb feldolgozását egyik közeli orvostörténeti feladatomnak tartom. E problémakör fejlődésén kívül természetesen könnyen lehetne kiemelni több. más gondolat fejlődésének történetét, mely jól példázná az orvostörténet tanulmányozásának közvetlen hasznát a tudományos gondolkodás kialakítására. Ezért mondja Wunderlich, hogy az orvostörténet egyúttal az emberi szellem fejlődésének tudománya. Az orvostörténet egyetemi oktatásának sürgetése alkalmával bizonyára többen rámutatnának arra, hogy a modern, haladó szemléletű egyetemi tankönyveink megírásakor a szovjetunióbeli orvosi könyvek mintájára a szerzők feladatát abban is meghatározták, hogy az egyes klinikai disciplinákat tárgyaló egyetemi tankönyvek - röviden bár, de - tartalmazzák a szakma fejlődésének történetét is. Ehhez azt fűzném, hogy ez egy kétségkívül hasznos intézkedés volt, amely a szakmán belül sok segítséget ad a szakma tanulmányozójának, azonban csak kevéssé segít hozzá - az általános orvostörténettel ellentétben - az integratív orvosi szemlélet kialakításához. E fejtegetések átgondolása után nem lehet véletlennek tekinteni, hogy nagy, fejlett kultúrájú államban, a Szovjetunióban a Lengyel Népköztársaságban és a Német Szövetségi Köztársaságban az orvosképző Főiskolákon illetve Fakultásokon a tanmenet