Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)
Dr. HATOS GÉZA: A kjeldahlozás története
ajánlotta, ebből az elegyből mindenkor 20 cm 3-t, s ehhez a savmennyiséghez 0,7 g higanyoxidot számított. Ha a savval forralás a teljes elszíntelenedésig tartott, akkor Wilfarth szerint a permanganát hozzátétele egészen fölösleges. Wilfarth módosítása csakhamar elterjedt, s ezt még ma is használják. Azonban nagyon érezhető volt, hogy KjeldaM eljárása főképpen az oxigénkötéses nitrogén meghatározására nem volt használható, erre KjeldaM utalt is. KjeldaM közlése után csakhamar megkezdődtek a próbálkozások arra, hogy ezt az eljárást, kivált a mezőgazdasági kémiai vizsgálatoknál igen sokszor előforduló salétromnitrogén meghatározására is alkalmassá tegyék. Reitmair (17) említi, hogy KjeldaM eljárása organikus anyag jelenlétében 1/2% körüli salétromnitrogén esetében még jó eredményt ad az összes nitrogénre, de 1% körüli salétromnitrogén esetében már nem. Itt kell megemlékeznem a magyar Asbóth Sándorról (18), aki kísérleteket végzett KjeldaM eljárásának általános használhatóságára és arra az eredményre jutott, hogy a pyridin- és chinolin-csoportos testek kivételével minden más nitrogéntartalmú testben, így a nitrátokban is meg lehet a nitrogéntartalmat határozni ezzel az eljárással. Asbóth szerint azokat az organikus testeket, amelyek a nitrogént oxigénhez kötve vagy ciánalakban tartalmazzák, cukor és rézoxid hozzáadása után kell a kénsavval forralni, a nitrátokat pedig benzoésav hozzáadása után. Jodlbauer (19) az Asbóth által leírt módon a káliumnitrátot vizsgálva azt találta, hogy az Asbóth említette mínusz-eltéréseknél jóval nagyobbak is jelentkeztek, és pedig mindig mínusz értelemben, így Asbóth eljárását nem tartotta megbízhatónak. Ezért Jodlbauer a benzoésav helyett a könnyen nitrálódó fenol, egyúttal redukálószerül némi platinachloriddal zinkpor használatát ajánlotta. Jodlbauer módosításával a nitrátnitrogén meghatározása pontosan sikerül, de ezt az eljárást tisztán a nitrátnitrogén meghatározására már nagyon régóta nem használják, mert erre a célra egyszerűbb eljárásokat találtak (ammóniává redukálás savanyú közegben Ulsch szerint 1890-ben. lúgos közegben Raab— Böttcher ill. Devarda szerint 1892-ben, közel 3 Orvostörténeti közi. 33
