Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)

Dr. HARDI ISTVÁN: A psychotherapia fejlődéstörténete

A psychotherapia és a hypnosis története szempontjából egyaránt nagyjelentőségű az a munka, amelyet az idegrendszer élettana és anatómiája terén kutatók egész sora végzett. Talán magával azzal a tudománnyal kezdhetjük, amely a fejformának és a koponya sajátosságainak figyelembe vétele alapján igyekezett az egyéniség és lelkivilág mechanizmusát leírni: a phrenológiával. A maga korában oly nagyhírű német orvos, 67a// (1758—1828) művét sokan próbálták a mesmeri zmussal párosítani. A psychikum és a somatikum közötti híd szempontjából igen jelentős volt még George Miller Beard (1839—1883) leírása a neurastheniáról. Ennek a kórképnek első megfogalmazója az észlelhető panaszokat, elsősorban a kif áradást, az idegsejtek anyagcserezavarának, tehát organikus tényezőnek tulajdonította, Az idegrendszer szerkezetét és működését kutató nagy úttörők: Sherrington, Hughlings Jackson, Bell, Francois Magendie, Charcot, Broca, Wilhelm Erb, Otto Westphal, Karl Wenicke, Adolf Strümpell, Meria, Wilson, Sachs stb. eredményei óriási lendületet adtak a psychotherapiának. A modern időkbe nyúlik már a Nobel-díjas Ivan Petrovics Pavlov (1849—1936) munkássága. Mi tevékenységének jelentősége a psychotherapiában? Elsősorban a feltételes reflex jelenségének megállapítása, Idegrendszeri tartalmak kapcsolódása és sajátos kóros tartalmak reflex módjára való beépülése szervezetünkbe — a lelki gyógyatás szempontjából is nagy jelentőségű. Lelki tartalmak kapcsolódása, szervezetünkbe való beépülése a feltételes reflexek segítségével élettani alapokat nyer. Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy Pavlov a feltételes reflexet egyértelműen physiologiai és psychologiai sajátosságnak is minősítette. Pavlov kidolgozta a két jelzőrendszert, melyek közül a második —• a fogalmak és szavak birodalma — a psychotherapia szempontjából oly lényeges. Pavlov a szót, mint jelentékeny és átfogó ingert, a szervezet számára rendkívül nagy jelentőségűnek tartotta, egyenértékűnek, sőt sok tekintetben nagyobb horderejűnek, mint a külvilág bármely más physikális ingerét. A psychikus megbetegedések szempontjából is úttörőek voltak Pavlov és munkatársainak kísérletei. A kísérletes neuro-