Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)

Adattár - A legrégibb magyar nyelvű orvosi vény

olvasható. Magyary-Kossa megállapítása szerint azonban az írás a XVI. századból származik. Ezt szakértő paleografusok is megerősítették. Ezzel orvostörténeti jelentősége kétségkívül csökkent. A XVI. századból — főleg armak második feléből — ui. már több magyar nyelvű orvosi feljegyzés maradt fent. Minden kétséget kizáróan az 1488-tik esztendőből származik az ún. „bagonyai ráolvasás". Ez tulajdonképpen egy szembaj elleni betegség-elhárító (apotropaeikus) mondás. Jelentősége főleg nyelvemlékként nagy. A latin nyelvű kézírásos magyar vonatkozású orvosi emlékek már számosabbak. A Prágai Könyvtárban őrzik Zsigmond király orvosának, Albicus doctornak (Albich Zsigmond) egy receptjét: „Medicina contra paralysim, quan dorn. Albicus ante agonem mortis suae domino regi a. d. 1416 in civitate Buda, Strigon. diocesis fecit". Ugyanitt több betegségleírás olvasható. Ugyancsak egy prágai kéziratban találkozunk már 1418-ban egy másik magyar vonatkozású recepttel: „Aqua (regis) Ungariae ..." A Nemzeti Múzeum XV. századi kéziratos receptgyűjteményének (Cod. lat. med. aevi 342.), melyet Magyary-Kossa említ adattárában, sajnos, semmi magyar vonatkozása nincs, mint arról meggyőződhettem. A latin nyelvű, pestis elleni receptek német eredetűek. A XV. század a gyógyítótudományok fejlődésében fordulóoont. Az egyetemek rohamos fellendülése a laikus orvosok számának igyors emelkedését és befolyásának növekedését jelenti. A medicinának a kora középkori kolostori élettől való elszakadása azonban még nem teljes! Az orvosok között még sok a klerikus. Különösképpen hazánkban, ahol képzett, egyetemet végzett orvos alig volt. (A fentemlített Albicus doctor pl. egyben prágai érsek is!) Az akkori orvostudománynak, illetve orvosi gyakorlatnak a klérussal való ez a szoros kapcsolata teszi érthetővé, hogy a következőkben publikálandó néhány orvosi emlék miért éppen liturgikus könyvek margóján található, elkerülve eddig az orvostörténelem figyelmét. A liturgikus kódexek (elsősorban missalek) mindennap használt könyvek voltak. Széljegyzeteik nemcsak a szöveghez írt glosszák, hanem igen sok fontos más bejegyzést is tartalmaznak a XV—XVI. századból: történeti adatokat, meteorológiai feljegyzéseket és orvosi receptéket. E bejegyzések részben latin, részben nemzeti nyelvűek: magyar, német, tót és horvát.