Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)

Dr. BENCZE JÓZSEF: A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről

sebészvizsgát is tett és 1701-ben a városi fizikus teendőit is el­látta. Önálló fördős céhek kevés helyen voltak, csak a XVIII. szá­zadban alakultak meg, a már említett céheken kívül Apatin­ban, Pécsett és Sopronban . . . (Szádeczky: Iparfejlődés és céhek története.) A fürdőházak leírásának hosszú sorát ismerjük, és megálla­píthatjuk, hogy az egész kezdetleges deszkaépületeken kívül sok helyen jól megépített fürdőházak is voltak. A XVI. században még csak rendszerint egy helyiségből állott a fürdő, ott vetkőz­tek és öltöztek, fürödtek a fakádakban, vagy téglából meg­épített négyszögletes kádakban. Csak a XVII. század közepe felé kezdtek öltözőhelyiségekről és hűvösebb levegőjű előszo­bákról is gondoskodni. A török hódoltság ismertette meg ha­zánkban a medencefürdőket és vele együtt a gőzfürdők divat­ját. Ez aztán hamarosan elterjedt a nagyobb városokban. A gőzt vagy téglából, deszkából készített csöveken vezették be, vagy egész kezdetleges módon izzó termésköveket dobtak a fürdővízbe, amelyek aztán megfelelő gőzt fejlesztettek. Ugyan­ezt a metódust találjuk a németországi és osztrák középkori leírásokban, Walter Becker, Paul Deipgen, Wilhelm Gail Georg Gruppe leírásaiban. A köpölyözés és az érvágás divatja most sem csökkent, előtte rendszerint gőzfürdőt javasoltak a feredősök. A pesti egyetem megalapítása után (XVIII. század vége) pár évtized múlva már szaporodtak a Pesten és külföldön végzett orvosok és velük együtt lassan szűnni kezdett a túlzásba vitt gőzfürdők, illatos fürdők és az ezekkel kapcsolatos érvágás­köpölyözés hóbortja. Helyettük inkább a magánházakban növé­nyekkel és vegyszerekkel készített gyógyfürdőket ajánlgatták. A fürdőmesterek elveszítették jelentőségüket, maga a foglalko­zás egészen átment a seborvosok, majd később a valóságos or­vosok kezeibe, míg aztán mindezek a múlt század II. felében végképp kihaltak céheikkel együtt. A füstölés és gőzölés. Míg a fürdőket nemcsak gyógyításra használták, hanem a test tisztán tartására is, de nem szabad

Next

/
Thumbnails
Contents