Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)

Dr. BENCZE JÓZSEF: A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről

azonban nagyon kevés akadt, mert az 1747. évi országos kimutatás szerint Magyarországon mindössze 47 valóságos orvosdoktor volt és csupán 17 olyan feredős, aki neki látott és borbély-sebészinas lett, majd 3—4 évi inaskodás és megfelelő legényidő után borbély-sebész. Ennek híján mint feredős csak a különböző mesterséges fürdőket készítette, azok idejét és hasznát javasolta, eret vágott, köpölyözött, és sokféle „kenés"-t, azaz masszírozást alkalmazott a különböző bajokban, százféle illatos és aromás, magakészítette „kenetekkel". Ezt bizonyítják a különböző kéziratos könyvek, de említi az Ofner Stadtrecht is (1244—1421), habár éppen a fürdősökről szóló rész már nincsen meg, de a megelőző fejezetekben említi a „Pádereket", fürdősöket (Michnay, Pressburg 1845.). A Felvidéken, Pozsonyban, Besztercebányán és Lőcsén voltak ilyen közös főcéhek, de ismerjük a későbbi esztergomi, pápai és debreceni, kőszegi stb. céhszabályokat is. Ezek a céhek alapszabályaikat és későbbi működésüket biztosan német mintára alapozták, mert Németországban már :>. XIII. század közepén létesültek nyilvános fürdő-borbély intézmények (Padstubn •— Rasol Barbarum). Lásd: W. Gutsche: Geschichte der Bader und Barbiere in Erfurt. — A két mesterség Nemetországban is — éppenúgy, mint hazánkban -— csak a XVI. században egyesült, illetve kivált közülük a tisztán hajat és szakállt vágó borbélymester, akit Németországban Trockenscherer-nek hívtak, nálunk pedig több helyen száraz-borbélynak neveztek. A községi tulajdonokat képező polgári fürdőket rendszerint bérbeadták, amiről számos korabeli okmány tanúskodik. Egyes iparvidékeken, főleg bányavárosokban, szokásjog volt, hogy a bányászok és az ipari munkások fizetésükkel együtt díjtalan fürdő jegyeket is kaptak. így a Torda-vidéki sóvágók, a kolozsi és dési bányászok stb. —• Bártfa város számadásai 1432-ből, Fejérpataki, 303. oldal. Élénk tanúbizonysága a magyar városok és községek — így tehát a magyar nép — egyre szaporodó fürdőinek és fürdőszeretetének az a sok kalendárium, kéziratoskönyv és kéziratos feljegyzés, amelyek a mesterséges fürdők hasznát dicsérik. Alig