Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

Az előbbiekben már említést tettünk Ambroise Paré francia sebészmesterről, ki könyvében leírja, hogy a foghiány beszédhibát okoz, ezért a kihúzott fog helyére hamis fogat ajánl, mely elefántcsontból készült és aranydróttal volt rögzítve. Annyi bizonyos, hogy ilyen fogpótlással nem lehetett rágni, az csak az emberi hiúságot szolgálta. Könyvében találjuk először leírva a kemény szájpadlás csonthiányát, háborús sérülés vagy lues következményeképpen, ami beszéd és táplálkozási zavarokat okoz. Ajánlja, hogy e hiányokat arany vagy ezüst lappal zárjuk; rajzokat közöl eljárásáról és a készülékekről is. Elgondolása és kivitelezése modern formában ma is használatos (obturátorok). f \ S \ 12. ábra. Amuroise Paré francia sebészmester (1550) fogpótlásai Elefántcsontból kifaragott és aranydróttal vagy selyemszállal rögzített hídpótlások (rajz Paré könyvéből). A fogpótlás anyagául használtak tehát legelőször fát, amit később arannyal vontak be. Kifaragták a műfogakat elefánt, rozmár, bálna, ökör, borjú, ló csontjaiból. Esztergályozták egy darabból, vagy emberi hullák kihúzott fogait foglalták aranyba és helyezték a szájba. Volt idő, mikor az emberi fogakkal való kereskedés jövedelmező forrás volt. Azonban sem a különböző állati csontok vagy fogak, sem a kihúzott emberi fog, sőt még a gyöngyház sem, melyet e célra használtak, nem volt megfelelő a fogpótlásra. Az emberi fog a szájbahelyezve, mint műfog újra szuvas, lyukas lesz, könnyen törik, repedezik. Az állati csont pedig, mely hasonlóan az emberi csonthoz kétharmad részben szervetlen és egyharmad részben szerves anyag-