Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

elekre (babonák). Ez mindig megvolt és ma is megvan (folklore). — 2. Vannak írott emlékeink (irodalomban, történeti művekben, vallásos könyvekben stb.), melyekből fogászati vonatkozású adatokat nyertünk. 3. Vannak képzőművészeti maradványaink (képek, szobrok), melyek a múlt idők fogorvosi ténykedéseit érzékeltetik. — 4. Vannak műtörténeti tárgyaink (ásatások stb. kapcsán), melyek nagyértékű bizonyítékai a fogorvoslás histórikumának és fejlődésének. Ezekből a forrásokból igyekeztünk összeállítani a fogorvoslás történetének rövid, áttekinthető képét. A fogak számával, anyagával, a fogzással kapcsolatos babonák A korai történelmi időkben nemcsak a tudatlan laikusok nem tudták, hogy hány foguk van, de még a híres igazságkereső Aristoteles is azt hitte, hogy a férfinak több foga van mint a nőnek. Ugyanezekben az időkben régi írók — bár csak hallomásból tudják — leírják, hogy vannak, kiknek egyáltalán nincs foguk, vagy három sor fog van a szájukban. A folklore — mitológiai alapon — mindig dupla vagy háromszoros fogsorról beszél. Ovidius is így emlékezik meg egyik hőséről. A fogak elhelyeződésénél tapasztalt rendellenesség szintén kedvelt tárgya a folklorisztikus magyarázatoknak. Olaszországban úgy mondják, hogy akinek nagy hézagok vannak fogaik között (diastema), szerencsés lesz egész életében. Palesztinában viszont az ilyenekről azt hiszik, hogy babonázni tudnak. A túlkorai fogzást általában a keravénülés előjelének tekintik, viszont a késői fogzás egyértelmű magas kor elérésével. Egy német és egy olasz közmondás azt mondja, hogy az, akinek fogai túlkorán nőnek ki, korán fog a sírba kerülni. Ismeretes, hogy ritkán bár, de előfordul, hogy a csecsemő fogzása már a méhenbelüli életben megkezdődik és ilyenkor egy-két vagy több foggal jön a világra (dentes connatales). Afrika ^ad népei azelőtt és most is az ily csecsemőket, rögtön születésük után, kegyetlenül megfosztják életüktől. A régi rómaiaknál, az a körülmény, hogy a csecsemő születésekor már fogakkal jött a világra, oly nagy fontosságú volt, hogy egész életére egy jelzőt adtak neki, mely erre célzott: a „dentatus" melléknevet kapta. Leírt történelmi tény, hogy XIV. Lajos három alsó