Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

ADALÉKOK A „TÁVOLBÓL GYÓGYÍTÁS" TÖRTÉNETÉHEZ Egy orvos levelezése 1833—1872 években írta: prof. SÓS JÓZSEF A mai orvoslás szigorú elve, hogy az orvos a beteget megJr

^ vizsgálja és saját észlelései alapján döntsön. A mástól származó leletek csak részletkérdést, segítő adatot jelentenek az orvos számára. Ezzel szemben az ősi orvoslásban a beteg látása nélkül is rendelt el az orvos beavatkozásokat, adott gyógyszert közvetítőn át stb. Ez a módszer, a távolból gyógyítás, a mágikus szemléletből maradt fenn és a primitív orvoslásnak szokásos eljárása volt. Úgy látszik azonban, hogy a materiális orvostudomány kifejlődésekor is megmaradt, mondhatnánk levelező gyógyítás formájában ez a módszer. Ennek ismertetésére szeretném bemutatni annak adatait, hogy egy korában neves és érdemes orvos semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy közvetítők útján rendeljen és adjon gyógyszereket a nem látott betegeknek. Mai szemmel nézve a kuruzslás mesgyéjét érinti az ilyen orvoslás, de még 100 évvel ezelőtt, úgy látszik, elfogadott volt. 1940-ben egy levélköteg került a kezembe. E leveleket Wagner József orvoshoz írták, aki az 1850 előtti időkben főorvos volt a Savoyai ezredben, és mint ilyen, éveken át Szt. Gotthárdon tartózkodott. A század második felében, mint nyugdíjas, főleg Pécsett lakott. Széleskörű praxist folytatott. Homeopata és sebész híre is volt. A nálam levő 69 levél és