Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

A mágikus gyógyászat térhódításával, a mágikus astrologies elemek az I, évezred kezdetével terjednek el az egyiptomi gyógyászatban és a Ptolemaida időkben érik el virágzásukat.

87 Amíg azonban a rationalis-empiriás egyiptomi orvosi ismeretek kedvezően hatottak az ó-görög orvostudományra, pl. Hippokrates-nak

HS a „tüzes vas" gyógyászati jelentőségéről írott megállapításai is nyilvánvalóan az egyiptomi orvosok hmm-égetö berendezésére (Ebers-f. pap. 109, 11—18 és 106, 2—109, 11.) vezethetők vissza, addig a mágikus-astrológiás elemek hátrányosan befolyásolták a postgalenosi orvostant. Hippokrates kora és a római császári idők között félezredévnél több telt el. Még hosszabb időrendi távolság választja el egymástól az orvosi papyrusok régi empirias megállapításait és a kései idők mágiával telített gyógyászatát. Természetesen Sigerist-nek abban igaza van; „The Egyptians were always a religious people, as is evidenced by their burial customs, their earliest literature, and entire civilisation. Spells and incantations for the cure of disease can be found formulated in literature as early as the Pyramid Texts." (idézett mű, 268. old.). Mi azonban Egyiptomban is bizonyítottnak látjuk, hogy a gyógyászat egykor a tapasztalatokból indult el, amit a gyógyászat legősibb periódusának kell tartanunk. Az első primitív betegségmagyarázatok supranaturalistikus-mágikus módon történtek és ennek hatására következett be a gyógyászat mágikus szakasza. Közben azonban — az adott nép társadalmi, kulturális és földrajzi viszonyainak megfelelő módon — hosszabb-rövidebb ideig az empíria és mágia egymás mellett jelenik meg a gyógyászatban. Ezt az állapotot tekinti Sigerist a gyógyászat kiindulási pontjának, mi pedig az ősi empíriából a mágikus-vallási gyógyászatba átvezető átmeneti időnek (Mérei Gy.). Éppen az jellemzi a vizsgálat tárgyává tett nép archaikus gyógyászati kultúráját, hogy a mágia milyen mértékben befolyásolta a ratiónális-empiriát. Ez a viszony pedig ó-Egyiptomban igen hosszú ideig kedvezően alakult. A középkori gyógyászatban olyan nagy jelentőséghez jutott „dies fausti et infausti" tehát egészen ó-egyiptomi alapokig vezethető vissza. 15 Orvostörténeti közi. 225