Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

ezért történelmi valódisága valószínűtlen és inkább legendaszerű, szép történetnek tekinthető. Az ókori keleti és klasszikus kultúrák irodalmában bőven olvashatunk csodás gyógyulásokról. A modern neurológusok és crvostörténészek azon a véleményen vannak, hogy több ilyen esetben hysterias egyéniségről lehetett szó. Ha a „betegségbe menekült" hysterias egyén, vagy psychopatha olyan kimagasló esemény középpontjába került, mint amilyenek a daemonűzesek drámai szertartásai, vagy akár a theurgiás cselekmények, akkor feloldódhatott a kóros feszültségi állapot. Természetesen organikus megbetegedés esetén gyógyulás nem következett be. Az Ebers-f. papyrusnak az égések gyógyításával foglalkozó egyik varázsmondásában (69. 3—5) Isis szerepel, aki fiacskájának (gyermek-Horus: Har~pa-chrud, a görög Harpokrates) a „combjai tövéből fakadó Nílust"

ö:! használja fel gyógykezelésre, illetve a tűz eloltására. Az egyiptomi gyógyászat, amely therapeutikus célból bőven alkalmazta a különböző ürülékeket, nem tekinthette sem undorítónak, sem groteszknak, vagy bizarrnak, még kevésbé blasphemiának az említett varázsszöveget. Ha a gyógyászatban officinálisak az ürülékek, akkor mennyire inkább feltételezhették az isteni testből származónak bűvös hatását. Valójában tehát Isis nem a víz hiánya miatt kénytelen az oltásnak, vagy fürdetésnek ehhez a szokatlan formájához fordulni, ellenkezőleg éppen a testéből fakadó folyadék rendelkezne a kívánt bűvös hatással. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a daemonűzés szertartásaiban más kultúrákban is rendszeresen találhatunk hasonló elemeket, így pl. az ó-perzsák különösen makacs daemonok esetében ökörvizelettel végzik a megtisztító szertartást (Videvdat, 20), de a klasszikus antik és későbbi európai népek daemont közömbösítő szokásainak nagy része (pl. a füge-mutatás) végtére obscoen eredetű. Isis, mint a mágia legfőbb tudója, igen gyakran szerepel gyógyító istenként. Nagy népszerűségnek örvendett anyai jellegének feltüntetése, amikor ölében tartotta, vagy éppen szoptatta fiacskáját Horust (Har-pa-chrud, a görög Harpokrates). A római