Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

48 V. Bologa és I. Iszak: i. m. 49 Ugyanott, 50 Kuch elmondja, hogy Mihail Stürza vajda bizottságot bízott meg a zsidók összeírásával, azzal a szándékkal, hogy eltávolítja Moldvából mindazokat, akik nem rendelkeznek kellő anyagi bizto­sítékkal. Kuch szerint ez fenyegetésnek volt szánva azokkal a zsi­dókkal szemben, akik a fejedelem hitelezői voltak. „Ettől az őket fenyegető intézkedéstől megrémültén (a zsidók) sietve keresték fel Michael Daniel bankárt, akit azután a fejedelem egy zsidóünnepen fogadott, s aki átadta néki a váltókat, csak Pétre Asachi volt jelen. Azt az összeget, amellyel a fejedelem Viola doktornak tartozott, dusás jövedelmet biztosító orvosi pozició ellenében életjáradékká alakították át." (T. C. Filitti, i. m.) 51 1853. június 30-án Viola egy elismervényt írt alá, miszerint az Egészségügyi Bizottság útján kézhez vette azt az összeget, amellyel az ekkor már elhunyt Achard fogorvos tartozott neki házbéir fejé­ben. Az elismervényt „Ana Viola" (valószínűleg Viola felesége) is aláírta. (Állami Levéltár, Jasi, Tr. 1567. iratcsomó száma: 6.) 52 A Jasi orvosok és természetkutatók egyesületének levéltára. (Német nyelvből fordított szöveg következik. — a ford.) „Felhívás az orvosi körbe való jelentkezésre. Tekintve, hogy mi itten olyannyira kívül esünk az irodalmi élet­től és megmozdulásoktól, minden bizonnyal helyénvaló lenne, ha az itteni doktorok olvasókört alakítanának, hogy olyan folyóiratokat járathassanak, melyek hozzájárulnak az orvosi tudomány előrehala­dásához. Hogy ennek az olvasókörnek szélesebb alapokat biztosítsunk, he­lyes lenne megrendelni egy gyógyszerészeti lapot is, úgyszintén valamiféle szépirodalmi anyagot is. Az, aki a doktor urak közül ebbe az olvasókörbe belépni szándékozik, s remélőm, hogy egy sem akad majd, aki ezt ne tenné — írja nevét erre az ívre és három havi elő­fizetési díj fejében 3 ezüst rubelt fizessen be. Czihak doktor gondoskodik majd a folyóiratok megrendeléséről és a befizetett összegek kezeléséről. A fennmaradó összegért (a köz­érdeklődésre számottartó) anyagokat szerzünk majd be. Az alább megnevezett folyóiratok minden egyes füzete 8 napon át maradhat az olvasókör egyes tagjainál. Jasi, 1830. január 11.

Next

/
Thumbnails
Contents