Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

lett életek is minden pillanatban végső veszedelemnek van kitéve s nyavalyájok is ritkán orvosolható." (Mátyus, id. mű I. 250. 1. A mi kiemelésünk.) Ölommérgezések azonban nemcsak bányászoknál léphetnek fel. Az ólmozott csatornákból felfogott esővíz mérgező és „kegyetlen kólikákat, beleknek egybeszorulásait, tagok kucorodásait, görcsfogásokat, vérhast s több ilyen kínos nyavalyákat" okoz. (Mátyus, id. mű V. 67. 1.) Hasonló tüneteket idézhetnek elő az ólmozott vagy ólom tartalmú edények használata is (cserépedények). — Hogy az eféle mérgezések nem lehettek ritkák Mátyus idejében, az is bizonyítja, hogy a már említett Rátz Sámuel 1778-ban kiadott „Orvosi Oktatás"-ában megjegyzi, hogy ólommérgezések jönnek létre „gyakran az új mázos, eléggé meg nem égetett fcldedények" használata esetén (146—47. 1.) A sóbányák nem annyira ártalmasak, de azért az egészségnek ezek sem kedveznek. Ez az oka annak is, hogy a „sóvágók és sófőzők is többnyire puffadt, sebes, varas testtel járnak". (Mátyus, id. mű I. 250. 1.) Jelzi és leírja Mátyus a bányászok betegségei mellett az iparosoknál fellépő szakmai ártalmakat is. Azok „akik az ecetet és a választóvizet készítik az aerrel beszívott savanyúság miatt rendszerint sárgák és soványok." (Mátyus, id. mű I. 120. 1.) A vargák, tímárok és a szűcsök kénytelenek „utálatos büdösséggel" félig rothadó anyagokkal dolgozni és „ő magok is, ezek az egyébként tormában lakó férgek, annak utálatos szagjától sokszor okádoznak." (Mátyus, id. mű I. 267. 1.) Nem különben a „posztófestők is valamikor a magok posztóvégeiket az ö vízből, szappanból és régi húgyból, készült büdös meleg levekbe beáztatják" (267. 1.) és munkaártalomnak vannak kitéve. Egészségtelen a szappanfőzők mestersége is, akik faggyúval és „rothasztó hamúsóval" dolgoznak. Gyakran kapnak fulladást, fejfájást, hányást. És mind a vargák, posztófestők, szappanfőzők „mérgező" gőzei az egész környék levegőjét megfertőzik, s ez az ottlakókra veszélyes.