Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Prof. Kótay Pál: A „Pax corporis”

Ez a kicsiny, veszélyes ország, amely „verejtékkel, könnyel és vérrel táplálja fiait". A feudális anarchiába merülő társadalmának vezető alakjait alantas ösztönök, fékevesztett indulatok, örökös rettegés és keserű meghasonlás tartják rabságukban. Az ingadozó hatalom hol az egyik, hol a másik főúri csoport kezébe siklik át, s a rágalmazás, cselszövés és intrikák szennyes áradata nyomán vérpadot ácsolnak a városok piacán, börtönné változnak az erdélyi várak, izzó gyűlölettől, elfojtott sóhajtáséktól és árvák zokogásától terhes a levegő. A barokk e szomorú, jellegzetesen erdélyi színjátékában a főalak képes legkevésbé szerepét színnel, tartalommal, erővel megtölteni. A ,,szegény, együgyű fejedelem" a hiúságból elfogadott hatalom gyakorlására képtelen. Hol valláscs megszállottságának, hol az alkohol mámorának narkózisában hányódik. Vonzóerejének hiányában szét hullanak a kor drámájának többi alakjai, a sűrűvérű erdélyi főurak, a kalandot kereső katonák, az okos, számító asszonyok, s így elkülönülve történelmi szerepök jelentőst'ge csökken. Zajos statisztériaként a végeken tolong a szultán janicsárhada és a császár zsoldcsserege, mindkettő türelmetlenül lesi az alkalmat, hogy a főszereplők helyére nyomuljon. Milyen kifinomult vallás kellett ahhoz, hogy e halálosvégű farsang bomlott fortissimojában, a fegyverek durva zajában egy tiszta, még halk, de határozott ütemű szólamot felismerjen. Milyen józan ítélőképesség, amely a felszínen mozgó árnyalakok mögött meglássa az elképzelhetetlen tudatlanságba és nyomorba taszított és tartott nép arcát. Sápadt, vértelen ez az arc, rengeteg szenvedésről és nélkülözésről beszél, de a lelkiismeret szemlélő a tömegek határtalan megújúlóképességét és történelemformáló erejét figyelheti meg rajta. Ez az éles megfigyelőképesség, kegyetlen ítélet, a nép sorsa iránt érzett mélységes fájdalom s őszinte, azonnali segíteniakarás jellemzik az első magyar orvosi könyv íróját, PápaiPáriz Ferencet. „Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni •— írja könyvének előszavában — nem is azoknak írom; hanem a házi cselcdcs gazdáknak és gazdasszonyoknak, és az ügyefogyott szegényeknek, akiknek niesen mindekoron kezük ügyében értelmes orvos; kiváltképen falukon, hol hamaiább talál segédet a beteg