Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Prof. Kótay Pál: A „Pax corporis”

ges segíteni akarásukkal ott állanak az észre nem vett, vagy mindenkitől elhagyott „igye-fogj^ott szegények" mellett, s hosszú ielőre mégszabják népi orvoslásunk fejlődésének irányát. Mert a császári gyarmatosítás bénító hatásának eredményeként népünk egészségügyi kultúrája — ha lényegtelen részleteiben módosult is — alapjában és lényegében gyökeresen megrekedt a PAX Corporis szellemi színvonalán. Aetiologiai elképzelésével, betegleírásával, hatékony, közömbös vagy elszomorítóan káros gyógymódjaival mindennapi orvosi gyakorlatunkban ma is találkozunk. Egészségügyi nevelésünkkel népünk számára modern értelemben vett, fejlődésképes egészségügyi kultúrát csak az alap biztos ismeretének birtokában építhetünk. E talajon ma még ott élnek az öreg könyv virágai, tövisei és bojtorjánjai egyaránt. A magyar orvosi műnyelv, amelynek szíve először itt kezd dobogni, meggazdagodva biztosabb ütemben él és fejlődik tovább Mátyus István és Rácz Sámuel prózájában. Nézegetem az egyik öreg példány elsárgult lapjait, a barokk kor szülte, de sem külső megjelenésében, sem tartalmában a mű nem barokk. Ezt a stílust semmilyen formájában nem tette magáévá az erdélyi néplélek. E könyv is derűs szellemével, üde levegőjével, leveleivel, virágjaival és gyümölcseivel s alakjaival egy darab erdélyi virágos renaissence, s miként minden motívuma, ez is népi kultúránk szerves alkotó elemévé vált. Ahogyan egy régi hímzésről, ötvösmunkáról, festett mennyezetről, virágos szőnyegről, úgy erről a szövegről sem tudjuk ma már megmondani — de ez nem is lényeges —, mennyit álmodott meg benne napkelet, mit adott hozzá a megújulás lázában napnyugta, smit tett belőle sajátjává és hogyan fejlesztette tovább a szép iránti vágyában a haladásra mindig kész erdélyi lélek. Nehéz esztendők idején teljesített, hűséges szolgálatáról rég porladó, ismeretlen elődök feljegyzései tanúskodnak. Egyik ajánlott gyógyeljárása mellé a lap szélére egy reszkető kéz vezette lúdtoll megelégedetten véste fel: „probatum est". A bekötési tábla belső oldalán az áll: „Anno 1756 Boros Sámuel-é . . . 1785ben szállott Szathmári Györgyre . . . azután a fent írtnak Gyászos Özvegye ajándékából bírja Dernjén Sámuel Kolozsvárott 1800ban . . ." és így tovább. A mi nemzedékünk helye üresen áll.