Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Prof. Kótay Pál: A „Pax corporis”

kenysége miatt az aranynál drágábban értékelt, a pestisnek és mérgezéseknek híres orvosságának hűvös ereje semmivé lesz. „Ami e nyavalyára célozó nyakba köthető orvosságokat, amuletumokat illeti — írja —, erre sokan sokat dicsérnek : sokan sokfélékkel éltének is eddig : de sokan keservesen meg is adták az árát." Ezek az amulettek nagy része erős mérgeket, arsent, higanyt tartalmazott, más részük a legkülönbözőbb ártalmatlan badarságból készült. A borznak nyers bőréből metszenek egy darabot szű formára és azt viselik, ,.csirke békából, vagy közönséges varas békából stb. így az említett hirtelen halál részben az amulettben levő méregnek eredményeként, részben legtöbbször maga a betegség miatt, amely ellen az amulettet viselték, következett be. Ha már mindenképpen élni akarnak ilyennel embertársai, „akkor jobb (akitől kitelik) vagy igaz smaragdns, vagy topázius, vagy hiacianthus követ így viselni ; mivel ha ezek szinte nem hasznainak is, ugyan nem ártanak (legalább) semmit". A Pax Corporis művelődéstörténetünk, múltunk ama ritka darabjai közül való, amelyek szerzőjüket még életükben megajándékozhatták az elismerés, a siker tiszta örömével. Anyagi javakat nem remélhetett, nem is ezekre vágyott. Az önállóságában haldokló s végül habsburgi gyarmattá süllyedt kicsiny hazájában, aki tehette volna, nem vett könyvet s aki vett, csak fillérekkel tudott fizetni. A szerző sikerét alakjának orvos-erkölcsi érintetlensége, a közösséggel szembeni kínzó felelősségérzete s a művész nyugtalan teremtő vágya keltette életre és táplálja. A Rákóczi-szabadságharc viharában, menekülésben, magáramaradva, égő vagy elhagyott városok falai közöst is könyveket ír . . . Az egyik előszavában ezt olvashatjuk : „Panaszkodhatnék sorsomról és könyveim sorsáról, amelyeket nemzetem hasznára, ritkább és nyelvünkön azelőtt soha nem látott tárgyakról a magam nyilvánvaló megkárosodásával többet adtam ki, de nem teszem. Sola certe Ars Medica, quam Hungarice loquerdem in theatrum produxi, quantis mihi mdoribus el vigiliis stetit novit Deus: ingressus enim jueram viam pláne nunquam inter Hmigaros tritam, quam Deo Duce felicüer emensus sum ncc tamen merui tanium, quod mihi ad majora calcar el animum adderet, praemii quanli vei 10|21