Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. IZSÁK SÁMUEL: Oroszhegyi Józsa doktor ismeretlen orvosi topográfiája: Erdély aranyvidéke orvosi szempontból

szemöldökkel bírálgatják; mi nemcsak a szakembereknek gátul, hanem szenvenceik nagy hátrányára szolgál." (Kézirat 108. old.) ... . . Ezen úri emberek egész raktárát gyűjtik össze a charlatan műveknek s ezekből puskázva minden időben készek a közegészségi tisztviselőknek gáncsot vetni. így a homeo-hydro-oenanto-odopathia stb. hívatlan műkedvelők által kezelve, még több bajt okoz, mint a kuruzslók visszaélései. Már pedig ha ama szép tudományoknak, miket bányászat, erdészet, gazdászat és adminisztratív hivatalok igénybe vesznek, bódulatunkat hozzuk is; világosan tudjuk, hogy mindazok annyira elfogják az ember szellemét, hogy bizony kevés ideje marad, még egy külön szaktudományból alapos ismereteket szerezni, annál kevésbé emezt kihatólag érvényesíteni. Így tehát, nemcsak jó és hasznos, hanem polgári kötelességük lenne az illető uraknak, állandóul irányeszméül tartani ama nagyon az életből merített közmondatot: sutor ne ultra crepidam. Talán saját szerencséjüket is jobban biztosítanák. Azonban ők a titokszerek leghatalmasabb terjesztői annyira, hogy fogárd eljárásuknak ellentállni mai orvosi rendőrségünk nem elegendő. így a híres Morrison, Le Roi, Bavaraise s más Universal-Mittelek általuk általánosan, minden kigondolható bántalom ellen alkalmaztatnak s a bajba ejtett betegeket csak akkor engedik szakértő gyógyászhoz folyamodni, midőn már annak veszedelmét maguk is lelkiismeretükre veszik." (Kézirat 109—110. old.) Határozottan állást foglalt az érvágás alkalmazásának túlzásai ellen, melynek súlyos következményeit a keleti pestisével hasonlította össze. Az érvágás túlzásait a sarlatanizmus egyik hajtásának tekintette. „Ki ne irtóznék ama tudományos eredetű vérontásoktól — írja —• amelyek egy szerencsétlen gyógyászati korszakban a keleti dögvészszel ellenirányt követve, nyugatról hazánkba is átháramlottak. Broussaias tanát értem, mely földünkön, sajnos, rémítőleg erős gyökeret vert. Miszerint, midőn már a józan orvosi világ bánatosan fordul el tőle; maga a nép űzi azt mértéktelenül. Alig van betegség, mely ellen a nép érvágáshoz ne folyamodnék; még pedig oly megátalkodott elfogultsággal, hogy ha szándékára orvosi engedélyt nem nyer, mindenesetre titkon is végrehajtja azt. Ennek eszközlésére meg, fájdalom, mindig talál elvetemülteket, kik parányi haszonért nem irtóznak embertársaik vérét ontani; annál kevésbé, minthogy e professió-szerű gyilkolás a nyilvánhatalom által alig