Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. IZSÁK SÁMUEL: Oroszhegyi Józsa doktor ismeretlen orvosi topográfiája: Erdély aranyvidéke orvosi szempontból

mint orvosnak, ismernie kellett annak a vidéknek a helyzetét, ahonnan betegei kikerültek. A kézirat nyilvánvalóvá teszi, hogy rendszeres feljegyzéseket vezetett mindazokról a megállapításairól, amelyeket a vidék társadalmi és orvosi-egészségügyi viszonyairól szerzett s saját észrevételeit azoknak a megfigyeléseivel egészítette ki, akikkel kapcsolatba került. Valószínűleg egyéb forrásokból is merített. Kéziratának a néprajzi kérdésekkel foglalkozó harmadik fejezete elárulja, milyen jól ismerte a vidék dolgozó embereinek küzdelmes életét. Figyelmét nem kerülték el azok a fontos társadalmi tényezők sem, amelyek az élettartamot megrövidítették, mint aminők a kimerítő munka és a gondterhelt élet. A magas halálozási arányszámra is felfigyelt, amelyet főleg a bányavidéken pusztító különböző betegségek rovására írt. A bányászok életkörülményeiről és élettartamáról a következő megrázó sorokat vetette papírra: „Mondva volt, hogy az aranyművelés kőiében a halálozás aránylag nagyobb, mint más életkörben . . . Itt, ha a munkásosztály időnkint más vidékekről gyarapot nem nyerne, alig több, mint egy évtized alatt, végleg kifogyna. Ide hatnak a bányászélettel járó viszonyok s az életmódból következett kórok. Csupán a bányász lova sanyarog és nélkülöz többet, mint ő maga. Ennélfogva az ötven év fölötti bányászt ugyancsak keresheted. Lovat meg ne is keress olyat, mely bányamunkában az öt évet túlélte. E viszonyban is a nőnemnek könnyebb osztályrész jutott. Ök nem járnak a bányák odvaiba s ha valamit művelniök kell, azt napon (la soare) teszik. Azért aránylag több éltes nő, mint férfi találkozik az aranyvilágban- (kézirat 101. old.). A kéziratban van egy igen figyelemre méltó fejezet (a negyedik fejezetre utalunk), amelyben kifejti véleményét arról a sarlatanizmusról, amit egyes orvosok — akiket gúnyosan „kartársaknak" nevez — bizonyos állami tisztviselők, valamint papok gyakoroltak. Ugyanitt beszél a népi gyógyászatról is. Kíméletlen bírálatot gyakorol a vidéki értelmiség felett, amelynek soraiból kerülnek ki a nép hiszékenységével visszaélő és a népet szerencsétlenné tevő sarlatánok. Különösen ott alkalmaz maró gúnyt, ahol azokat az orvosakat említi, akik