Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 5. (Budapest, 1957)
Dr. GÖRGÉNYI GÉZA, PÉCZELI PIROSKA, Dr. SÁGI KÁROLY: Adatok Hévízfürdő történetéhez
bari kirajzó kelta törzsek. A kelták i. e. 350 körül érték el a Balatont, ettől az időponttól számíthatjuk vidékünkön a késői vaskort, mely egészen a római foglalásig tart. A hódító kelták megszállták a koravaskori törzsek földvárait. Korai kelta leletanyagot ismerünk a fenékpusztai 30 és bikedi 31 földvárakból is. Mindkét helyen kelta temetkezések is kerültek elő. A kelta uralom középső szakaszának leletanyaga hiányzik vidékünkről. Arra kell tehát gondolnunk, hogy az első hódítók más vidékre költöztek és új törzs foglalta el ezt a területet. 32 A késői kelta leletanyag megtalálható Fenékpusztán, 33 Keszthelyen, 34 a Hévízzel szomszédos Dobogón 35 és Alsópáhokon 3tí is. A kelták uralma idején rendszeres cserekereskedelem indult meg a Földközi-tenger vidékével. A cserekereskedelem révén ismerkedtek meg a görög és római pénzekkel, amiket aztán értékmérőnek és csereeszköznek ők maguk is átvettek és egyes törzsek utánoztak is. Különösen II. Fülöp macedón király (i. e. 359—336) ezüst tetradrahmája volt nálunk kedvelt. Antik görög érmek és főleg ezek kelta utánzatai vidékünkön is gyakoriak. 37 Természetes, hogy a római kereskedők korán felfigyeltek a dunántúli keltákra, kereskedni kezdtek velük és terményeikért, árucikkeikért római készítményeket és római ezüst pénzt adtak cserébe. Már a római foglalás előtt sok kelta tanulta meg ezektől a kereskedőktől a latin nyelvet. A kelta törzsfők a római foglalás előtti században már római mintára, latin felirattal veretik pénzeiket. A kelta pénzverés világviszonylatban is egyik legbecsesebb emléke a Kaposvár közelében fekvő Szalacskán került elő. 38 A tudományos szempontból nagyértékű pénzverő műhelyt a keszthelyi Balatoni Múzeum őrzi. Időszámításunk előtt 12-ben a mai Dunántúl és a Dráva—• Száva köze Pannónia néven a római birodalom fennhatósága alá került. 39 Időszámításunk utáni 6—9 között véres felkeléssel válaszoltak az új tartomány lakói Róma elnyomó és hódító törekvéseire. Ez a tény annyiban játszik szerepet vidékünk életében, hogy a birodalom újabb lázadások veszélyétől félve, nagyszerű utakkal kapcsolja össze az új tartományt az anya-