Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 4. (Budapest, 1956)

Prof. IVÁNYI BÉLA: „Vízégetés" Nyugat-Magyarországon a XVI—XVII. században

„VlZÉGETÉS" NYUGAT-MAGYARORSZÁGON A XVI—XVII. SZÁZADBAN írta: Prof. IVÁNYI BÉLA (Vonyarcvashegy) /^lvasva a fenti :ímet, az olvasó méltán fölteheti a kér^ dést: honnan vettük ezt a lehetetlen és — látszólag —• értelmetlen szót? Hiszen vízégetés nincs, vizet „égetni" képtelenség. A tűz és a víz egymással össze nem férő, sőt egymást pusztító elem, elképzelhetetlen tehát, hogy tűzzel vizet lehessen „égetni". A „vízégetés" ellen azzal is lehetne érvelni, hogy íme sem a Nyelvtörténeti, sem az Oklevél-, sem a Táj szótár, sőt még a Magyar Nyelv c. folyóirat indexe sem ismeri ezt a szót. s így alig hihető, hogy ilyen szó és ilyen foglalkozás valaha is létezett volna. Mindez teljesen helytálló, azonban ennek ellenére a XVI— XVII. században nálunk mégis ismerik és használják ezt a szót, s a történelmi források is gyakran emlegetik, mert akkor voltak vízégetéssel foglalkozó emberek, ez tehát — bár elég ritka — de mégis kenyérkereseti ág volt, mellyel a nép fiai foglalkoznak, és itt-ott a források még a „vízégető" szerszámokat és fölszerelést is leírják és a vízégetőket megnevezik. Tehát voltaképpen mi is az a „vízégetés"? Ugyanaz, mint a „borégetés", azaz pálinkafőzés. Valamiképpen párolták és párolják ma is a bort és borpárlatot, azaz pálinkát, vagy amint régente nevezték, „égett bort" készítették belőle. Hasonlóképpen a vizet is égették, azaz már régen is volt vízpárlat, melyet ma közönségesen desztillált víznek neveznek. Tehát a vízégetésen eleink a desztillálást értették. Bár nem feladatunk e helyen a desztillálás általános tör-