Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 4. (Budapest, 1956)

Dr. NEBENFÜHRER LÁSZLÓ: A syphilis történeti kutatásának útja

a homlokcsont alatt besüppedt, a csontos váz szinte szétterül, vagy az orrhát besüppedésével felhúzódik a puha porcos váz, szinte belátni az orrüregbe, vagy a csontos váz besüppedésével a porcos rész úgy húzódik fel, mint egy színházi látcső okulár darabja. Pirckheimer első képén az orr csontos váza megtartott, elődomborodott, a porcos vázon egyelőre elváltozás nincs. A lorgnonorrnak megfelelő besüppedés jól látható. Ha ez kezdeti tünete a harmadlagos orrgummának, várható, hogy idővel felveszi jellegzetes előbb említett formáját, azonban 21 év múlva az orrelváltozásnak nyoma alig látható. Ugyanez a felfogásom az irodalomban erőltetetten ennek az elképzelésnek szolgálatába állított egyéb képekről is. Agostino Duccio saját családját és gyermekeit ábrázolja, ártatlanul a legkülönbözőbb orrváltozatokat rajzol va. A két oldalsó gyermek arca nem nyeregorrnak, hanem a garatmandula-túltengésnek a feltevését idézi elő. Hutten Ulrich címeres arcképén a jobb zygomaücus felett rupiás syphilises elváltozást vélnek a szerzők felfedezni. 7. Közeledve a syphilis valószínűségét ábrázoló képekhez. az eddig elmondottakat igazolni látszik Dürer 1512-ben készített rézmetszete: Pilátus kézmosása. A szolga orrcsontja besüppedt, a porcos váz felhúzódik, arcán, nyakán heges nyomok láthatók, mindkét kezén fekélyek nyoma. 8. Az ősi nazca kultúrából fennmaradt praecolumbiai vázán ábrázolt orientális típusú harcos lábszárán a sípcsonton gummát vélnek felfedezni a limai múzeum tudósai. Eldönteni, hogy itt tbc-s, vagy daganatos, syphilises, vagy leihsmaniosis vagy traumás fekélyről van szó, ma lehetetlen. 9. Zülch művészettörténész Der historische Grünewald c. könyvében találtam meg azt a képet, mely a tünetek ábrázolásában legjobban közelíti meg a syphilis egy különleges alakjának, a syphilis malignának ábrázolását. Strassburgtól délre fekszik Isenheim, a faluban vár áll, mely nevét a földesúri családtól kapta. A templomi szolgálatot az Antoniták kolostorának szerzetesei látták el. Ez a szerzet betegápoló rend volt és főleg a szt. Antal tüze betegség elleni küzdelemben tevékenykedett. Utána más betegségek felé fordult a figyelmük,