Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 3. (Budapest, 1956)
Dr. OLÁH ANDOR: Népi orvoslás, orvostörténet, orvostudomány. (A népi orvoslás kutatásának orvostörténeti jelentősége)
gyógyszere. Ezt a gyökeret évszázadok óta használták elmebetegségek kezelésére Indiában. Indiai szerzők kezdték meg 1931-ben pharmakológiai és kémiai elemzését, aztán az angolok is kísérleteztek vele, — ma már világhódító utat tett meg a gyógyszer. 3 *' A variolatio laikus eljárásból lett hivatalosan is elfogadott preventív orvosi eljárás. Százados népi tapasztalat szerint a mesterséges himlő enyhébb lefolyású, mint a valódi himlőbetegség. Nyulas Ferenc 1802-i könyve szerint Fogara.? és Szolnok megyékben régóta általános szokás volt az egészséges gyermekeknek himlős tehén tejével való megmosása. Ezáltal himlőtől mentesek maradtak. 40 Edward Jenner életrajzából tudjuk, hogy még fiatal orvostanhallgató korában hallotta egy parasztasszonytól: ,,Én nem kaphatok himlőt, mert a tehénhimlőt kiállottam ." Ez a kijelentés igen nagy hatást tett a fiatal Jennerre, sohasem felejtette el és későbbi kutatásainál irányította. 41 De térjünk vissza a magyar népi orvoslásra. Nemcsak a népi gyógyszereket, hanem a népi pathogenetikus elképzeléseket, tüneti megfigyeléseket is igazol a modern orvostudomány. A népi orvoslás a betegségek keletkezésében a hülés mellett nagy szerepet tulajdonít az „erőltetésnek". A gyakorló orvosok többsége ezeket az elképzeléseket naívságnak tartja. Pedig többek közt ilyeneket olvashatunk rheumatológiai szakkönyvekben: „Sokkal több maradandó izületi fájdalmasság traumás eredetű, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Nemcsak nagy traumáról van sző. egészen kis, ismétlődő traumás behatásokról is, melyek különösen bizonyos foglalkozású egyéneknél a sajátságos munkavégzésből eredő ártalmaknak kitett izületeire gyakoroltatnak. 42 A hűlés szerepét is érdemes lenne vizsgálat tárgyává tenni a sajátságos paraszti munka- és életfeltételek közt. Ujabban egyre több tanulmány bizonyítja a helyi és általános lehűlések betegségokozó szerepét. Ma. a psychosomaticus és nervista orvostudomány korában nem nevetséges többé mem mint a XIX. századi vulgárracio-
